NYITRAY ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Már nem győztem kivárni a rendes felszólalásomat, hátha közben elmegy az illető úr, és az SZDSZ elnökének rituális, Fideszt gyalázó kifejezéseit most félretéve arra az egy kérdésre szeretnék reagálni, amit vérbeli populistaként és megátalkodottan hangoztat, miszerint mi mondjuk meg, hogy mi lenne a kormány feladata. Tehát mi adjunk olyan alternatívát, ami szemben áll azzal, amit a kormány a maga többségével, ha a kutya a kovászba esik, akkor is keresztül fog erőltetni.
Én azt gondolom, ez teljesen képtelen ötlet, mert ha véletlenül el is szólnánk magunkat egy részletkérdésben, ismerve a jelenlegi helyzetet, azt másodperceken belül egyszerűen ellopják, és egy nap múlva a saját kiváló ötletükként fogják előtárni, lásd például most az önkormányzatokkal való egyeztető fórum ötletét (Kovács Kálmán: Jézus Mária!), amit - azért talán emlékeznek még rá, akik egy nap alatt nem felejtik el azt, hogy mi történik ebben az országban - egyébként éppen a Fidesz talált ki. Most a miniszterelnök úgy áll elő vele, mint egy vadonatúj ötlettel. Többek között például ezért nem mondunk mi el olyan ötleteket.
De tessék megnyugodni, vannak ötleteink! Abban a pillanatban, ahogy a kormánytöbbség bejelenti, hogy mi ezzel nem bírunk, lemondunk, átadjuk a kormányzást önöknek, nyugodjanak meg, mindenre meglesz a magunk válasza, meggyőződésem szerint sokkal jobb és alkalmasabb, mint amit önök válaszolnak most ebben a költségvetésben jelesül.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból. - Szórványos taps a Fidesz padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés