BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Szeretnék reagálni Nagy Kálmán véleményére, szavaira. Elsősorban azért, mert rettentő jóindulatú aggodalmat éreztem a szavaiban, valóban a betegek érdekeit tartja szem előtt, amikor aggódik. Egy dologban ér össze a véleményünk: azzal fejezte be, hogy tényleg nagy terhet vett magára az egészségügyi kormányzat, amikor elkezdte ezt a reformot.
Nagyon sok kérdésben pontosítani szeretném, amit mondott. 30 milliárdos vizitdíjról beszélt. Azt gondolom, hogy a vizitdíj nagyon jó példa arra, hogy ez a reform nem egyszerűen pénzbehajtásról szól, mint ahogy azzal nagyon sokszor vádol bennünket az ellenzék, hogy csak pluszterheket rakunk a lakosságra, és pénzbehajtás a vizitdíj. Tisztelt képviselő urak, ha az lenne, ha a vizitdíjon keresztül akartuk volna javítani az Egészségbiztosítási Alap egyensúlyát, sokkal nagyobb összegben kellett volna gondolkodni. Gondoljanak bele, 700 milliárdos a gyógyító-megelőző kassza, és nem 30 milliárd, ma már csak 22 milliárd az az összeg, ami vizitdíj gyanánt feltüntetésre került, 3 százaléka ennek az összegnek, egyszerűen nem tétel. Nem ez fogja az Egészségbiztosítási Alap helyzetét alapvetően megjavítani.
A vizitdíj azért fontos, mert egy szemléletváltást indít el. És számunkra is nehéz kérdés volt megoldani azt, hogy akik nem terhelhetők, akik rászorultak, kapjanak kedvezményt ennek a tehernek az elviseléséhez. Több tárgyi tévedés volt még a beszédében, elnézést kérek.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés