DR. PÁLINKÁS JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Pénzügyminiszter úr! Egy költségvetés - mint ön is jól tudja - mindenkor megvalósít egy társadalompolitikai célt, ehhez rendel hozzá eszközöket. Itt forintokról vitatkozunk, de valójában a társadalomképünkről vitatkozunk. Úgy gondolom, ma Magyarországon a családot, a gyermeknevelést, a gyermekvállalást kell középpontba állítani, ezt követi a tanuláson át történő felemelkedés, az egészség, a munka, a fejlesztések és az egyensúly. Ha megnézzük ebből a szempontból ezt a költségvetést, ezek közül legfeljebb egyben teljesít, mondjuk úgy, hogy talán elfogadható mértékben, ez az egyensúlyra törekvés. Az összes többi szempontból ez a költségvetés nem olyan, amelyet mi támogatni tudnánk.
Nézzük ennek a költségvetésnek néhány elemét! A közoktatásról ma már sokat beszéltek a tisztelt Házban. Azt gondolom, ez a költségvetés drasztikus csökkentést jelent a közoktatásban. Egyrészt bevezetnek egy új számítási módszert, amely - pénzügyminiszter úr, ön közgazdász, számokkal, képletekkel tud bánni, éppúgy, mint sokan ebben a házban: ez egy hókuszpókusz. Ennek a számításnak a vége az, hogy a tanulói létszámot meg kell szorozni egy számmal, így jön ki a támogatás. Ezt a számot önök csökkentik, ilyen módon a költségvetésben nemcsak a normatíva, a gyerekszám miatt még plusz csökken a költségvetési támogatás, tehát a közoktatás ennek a költségvetésnek nagy vesztese.
A felsőoktatásról ez már nem mondható el - legyünk fairek -, a felsőoktatás támogatása ebben a költségvetésben nő. Mi van azonban e számok mögött? Ha e számok mögé nézünk, és elolvassuk nemcsak a költségvetés számait, hanem azt is, hogy mi van például Draskovics Tibor, az ön elődje államreformtervei - vagy inkább nem is jó ezt tervnek nevezni, hanem rémálmai - között, akkor bizony e rémálmok között ott van a magyar felsőoktatás jelentős visszafejlesztése. Ugyanis önök egy olyan felvételi rendszert kívánnak megvalósítani a felsőoktatásban, amely jelentős mértékben fogja csökkenteni éppen a nem Budapesten élők, éppen a szegény körülmények között élő gyerekek esélyeit. Azt gondolom, miniszter úr, hogy ezt nem engedhetjük meg magunknak. Nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy az ország egyik felének tehetséges gyerekeit kizárjuk a felsőoktatásból. (Kovács Tibor: Ez nincs beadva.)
A felsőoktatásban éppúgy, mint a közoktatásban, ez a költségvetés nem irányoz elő semmilyen bérfejlesztést. Nem tudom, pénzügyminiszter úr, miért nem írták bele a költségvetésbe, miért nincs benne a költségvetésben a béremelés lehetősége. (Dr. Veres János: Az intézményeknél!) Nincs benne, a felsőoktatásban évek óta egy fillérrel nem emelik a bértáblát, ez ebben a költségvetésben sincs benne.
Miniszter úr, ha megnézi ezt a költségvetést, és megnézi a felsőoktatásban azokat a vállalásokat, amelyek például az úgynevezett PPP-beruházások miatt a felsőoktatási intézményeket sújtják, akkor ebben a költségvetésben ennek a kifizetésére nincs pénz. Ezt az Állami Számvevőszék is megjegyzi, hogy a hosszú távú kötelezettségvállalásokat önök nem tárják világosan a Ház elé. Nem tárják világosan a parlament elé azt, hogy milyen hosszú távú elkötelezettségek vannak a felsőoktatásban azok miatt a PPP-beruházások miatt, amelyek valójában nem felelnek meg annak, amit a PPP jelent. Igaz, ennek a kifejtésére itt sem idő, sem mód nincs. Ezek valójában hitelfelvételek, nagyon drága hitelfelvételek, és ennek a fedezete nincs meg a felsőoktatásban.
Kóka János miniszter úr ma beszélt a fejlesztésekről. Önök azt mondják, hogy ez egy fejlesztésbarát, fejlesztésorientált költségvetés. (Dr. Veres János: Így van.) Nem. Nem így van, miniszter úr. A fejlesztésekre ebben a költségvetésben igazából nincs pénz. A felsőoktatásban szinte semmi pénz nincs arra, hogy olyan új tudományos beruházások szülessenek meg, amelyek intézményeinket versenyképessé teszik. Ha nézek más fejezeteket, például a Magyar Tudományos Akadémia fejezetét, akkor - miniszter úr bizonyára ismeri a költségvetés számait - míg a fiatal kutatók pályázatos támogatására tavaly 1,1 milliárd állt rendelkezésre, ebben az évben mindössze 130 millió forintot irányoznak elő.
Miniszter úr! Erre a pénzre mint egy darab kenyérre, olyan nagy szüksége van az országnak, hogy fiatal tehetségeinket Magyarországon tudjuk tartani. Kérem önt, miniszter úr, fontoljuk meg! Akkor is, ha számunkra ez a költségvetés az egész filozófiáját tekintve nem elfogadható, fontoljuk meg, hogyan tudnánk az önök által beterjesztett költségvetésben olyan módosításokat tenni, amelyek kicsit tompítják azokat a hatásokat, amelyeket ez a költségvetés tesz!
Arra is van ötletem, miniszter úr, hogy honnan vegyük el a pénzt. Bizonyára ön is tudja, hogy a Miniszterelnöki Hivatal fejezetében 50 milliárd forintot tettek félre - 49,7 milliárdot, nevezzük ezt 50-nek, 49,7 milliárdot tettek félre - az elbocsátások úgynevezett végkielégítései vagy az ott felmerülő költségek fedezetére. Miniszter úr! Bocsássanak el kevesebb embert, legyen kevesebb pénzre szükség, és használjuk fel ezeket a pénzeket fejlesztésekre! Tegyük vagy tegyék ezeket a pénzeket olyan fejlesztésekre, amelyek például lehetővé teszik, hogy jelentősen megemeljük Magyarországon a fejlesztési lehetőségeket a felsőoktatásban, a tudományos kutatásban!
Miniszter úr, bizonyára sokat hallott már rólam, mert az elődjével is hosszú vitákat folytattunk erről. Van Magyarországon egy úgynevezett tudományos kutatási alapprogram. Ennek az összegét önök folyamatosan csökkentették. 2002-ben ez 7 milliárd forint volt, önök ezt most 5 milliárd forintra csökkentették. Miniszter úr, kérem önt, emeljük meg ennek a támogatását! Magyarország számára ez is egy olyan fejlesztési forrás, amelyre a versenyképességünk szempontjából alapvetően szükségünk van.
Miniszter úr, a költségvetés egésze számunkra elfogadhatatlan; kérem önt, hogy módosító indítványokkal tegyük ezt kicsit kevésbé elfogadhatatlanná.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés