DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hallottunk egy nagyon szép, hosszú összefoglalást. Az elejében egyetlen problémám volt, az, hogy a tisztelt képviselőtársam hozzászólásához - miszerint a jövő költségvetése helyett ez a jövőt tönkretevő költségvetés - azt mondotta, hogy ez nem így van.

(18.20)

Reméljük, hogy nem így van, csupán egy-két dologra szeretném felhívni a figyelmét: arra, hogy ebben a költségvetésben a gyermektámogatás igencsak csökkent mértékű; arra a programra, amit egy évvel ezelőtt megindított a kormány, erre a programra egy fillér nincs a költségvetésben. Az, hogy az anyatejmegváltásra körülbelül 20 százalékkal kevesebb pénz jut a költségvetésben, ez nem azt jelenti, hogy a jövőt kívánjuk támogatni.

Azt is mondta tisztelt képviselőtársam, hogy az ellenzék programot nem adott. Azt hiszem, hogy a mostani leosztás másképp működik. És köszönjük szépen a végén azon megjegyzését, miszerint úgy gondolja képviselőtársam is, hogy az ellenzéknek is nyilván van véleménye, sőt mi több, nyilván konstruktív véleményünk lesz, van, és ezzel szeretnénk az országot segíteni.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

Forrás: parlament.hu