DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Azért ilyen súlyos csúsztatást még így, 11 óra környékén se kövessen el, miszerint egy adott korosztálynak államilag finanszírozott képzésben részesülne a 70 százaléka az Amerikai Egyesült Államokban. Ön pontosan tudja, hogy messze áll a valóságtól, amit itt most mondott, és azt remélem, hogy nem akarja, hogy olyan helyzet maradjon Magyarországon, mint ami most van, hogy államilag finanszírozott képzésben Magyarországon lényegében 50 százaléknál nagyobb része van jelen pillanatban is az adott korosztály létszámának. Nem fogja tudni tartani Magyarország ezt az arányt.

Örülhetünk annak, hogyha a most korrigált felsőoktatási keretszámok számainak megfelelő képzettséget szerző emberek fognak tudni elhelyezkedni. Ön pontosan tudja, hogy ma az egyik legnagyobb problémája Magyarországnak az, hogy akik most végzik el a felsőfokú tanulmányaikat, onnan kikerülve közülük nagyon sokan, 20 százalékhoz közeli létszámban vannak ma, akik nem találnak munkahelyet. Ők azok, akik úgy érzik, hogy helytelen volt, rossz volt, hogy annak idején felültek annak, amit annak idején itt elhitettek velük, nem tudok másként fogalmazni.

Tehát én azt gondolom, hogy sokkal fontosabb lenne az, ha a felsőoktatásból a valóságos piaci igényeknek, a társadalom valós igényeinek megfelelő, elhelyezkedni képes és elismert diplomával rendelkező fiatalok kerülnének ki. Szerintem erről szól az a felsőoktatási reform, amit igyekszünk megvalósítani, amit csak elindítottunk, és sajnos nagyon messze van még a vége.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban. - Dr. Pósán László: Nem diplomások...)

Forrás: parlament.hu