GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A választási év végén tárgyaljuk az ország 2007. évi költségvetését, a második Gyurcsány-kormány költségvetését. Gondolhatnánk, hogy két országos választási kampány után végre a permanens kampány helyett lehet tárgyszerű vitát folytatni a Magyar Országgyűlésben a költségvetésről, mely mégiscsak az éves jogalkotási programunk legjelentősebb feladata. Sajnos az eddigi vita tükrében ki lehet mondani: ez nagyon nincs így. Pedig az elmúlt évek kiélezett, egymásra licitáló politikai háborújának megannyi negatív következménye visszaköszön a jövő évi költségvetés számaiban.

E számok alapján valóban érdemes úgy fogalmazni, ahogy Kuncze Gábor is fogalmazott a 2007. évi költségvetést illetően, hogy a 2007. évi költségvetés a kijózanodás költségvetése. Kérdés azonban az, hogy mindaz, ami az előterjesztésből visszaköszön, az vajon valóban kijózanító erővel bír-e majd a parlamenti patkó mindkét oldalán.

Ez a költségvetés elsősorban azért a kijózanodás költségvetése, mert világossá vált mára, hogy hová vezetnek a túlzó választási ígéretek, hová vezet a megalapozatlan ígéretek betartása, hová vezet az, amikor a politika nem veszi figyelembe a költségvetési korlátokat, racionalitásokat, hová vezet a permanens kampánypolitizálás.

Lukács Tamás Fidesz-KDNP-s képviselő például azt találta mondani a délutáni vitában, hogy ez a költségvetés az elzálogosított jövő költségvetése. Nos, nagyon nem. Abban van igazság, hogy az elmúlt évtizedben a politika sokat tett - beleértve a Fideszt és a KDNP-t is - azért, hogy elzálogosítsuk a jövőt, de erre a költségvetésre ez nem mondható el. Ez a költségvetés ugyanis végre szembenéz a túlígérgető, túlosztogató politika következményeivel, és ezért sokkal inkább a jövőmentés költségvetése ez, semmint a jövőfelélésé. Miközben az elmúlt években a gazdaság szereplőinek köszönhetően a nemzetgazdaság összteljesítménye kifejezetten kedvező volt, aközben a magyar költségvetési hiány kritikus méreteket öltött. Ez pedig ciklustól függetlenül a permanens kampánypolitizálás következménye. (Babák Mihály: Hát ezt ti csináltátok!)

Tisztelt Országgyűlés! Nem is olyan régen vitattuk a 2005. évi zárszámadást, ahol az ellenzék sem kérdőjelezte meg, hogy a bruttó hazai termék növekedése 2005 egészében az Európai Unió átlagához képest is jelentős volt, meghaladta a 4 százalékot. 2005-ben dinamikusan, 6 százalék felett, de még ebben az évben, 2006-ban is érdemben tovább nőttek a nemzetgazdaság egészében a reálkeresetek. Ez persze jól hangzik, mondhatnánk, gondolhatnánk, ugyanakkor ki kell mondani, hogy felzárkózásunk a fejlett uniós államok átlagbéréhez a reálkeresetek terén a gazdaság teljesítményénél dinamikusabb, az államháztartási deficit évtizedes rossz mutatóinak figyelembevételével pedig az indokoltnál, a megalapozottnál messze gyorsabb, vagyis erőltetett ütemű volt. Ennek pedig egyenes következménye a már-már kezelhetetlen hiány és persze az államadósság jelentős, ugrásszerű növekedése. Bizony az állam túlzott újraelosztó szerepének és a költségvetés-politika puhaságának, túlpolitizáltságának köszönhetően az elmúlt években az egyensúlyi problémák kezelése elmaradt.

Ezen a ponton azt is el kell persze ismernem, hogy az SZDSZ sem tudta megállítani, megfordítani az állami kormányzati újraelosztási akaratok erősödését, az ebből fakadó negatív folyamatokat. Bár vissza-visszatérő módon tettünk kísérletet a rossz folyamatok korrekciójára, ezért vállaltunk is koalíciós vitákat, beleértve a miniszterelnök-váltást is, de összességében nem voltunk elég erőteljesek törekvésünk, céljaink érvényesítésekor. Ezért nem bújhatunk ki a koalíciós kormányzást érő ránk eső kritika alól.

Az SZDSZ ezzel együtt évek óta szorgalmazta a reformok megalapozását, elindítását, valamint a költségvetés-politika fordulatát. Nem véletlen, hogy a 2005-ben elkészített választási programunkban nem egyszerűen egy nullányival kevesebbet ígértünk, mint a nagy pártok, hanem meghirdettük, hogy az új kormánynak elsődleges feladata 2006 és 2009 között a stabilizáció, a költségvetés egyensúlyának megteremtése, továbbá ezzel párhuzamosan a korábban halogatott reformok elindítása. A 2006-os választások után számunkra is sokkoló méretű hiányadatok ismeretében a korábban szükségesnek gondolt intézkedési csomagnál is erőteljesebb lépéseket kellett tenni, és ez persze rányomja a bélyegét az ez évi költségvetés tervezésére is.

Választási év végén vagyunk. A választási év szomorú sajátossága, hogy ilyenkor mindig kiugróan magas a költségvetési hiány. Az Orbán-kormány utolsó évében a költségvetés éves hiánya 9 százalékot meghaladó, közel 10 százalékos volt, míg ebben az évben bizony 10 százalék fölött leszünk, ami messze fölötte van a költségvetésben elfogadott értéknek. Ráadásul tudjuk, év közben, a ciklusváltás után az úgynevezett stabilizációs csomaggal már volt egy több száz milliárdos korrekció. Az egymást túllicitáló választási ígéretek, a költségvetés-politika puhasága és a halogatott reformok következménye mindez. Mára a költségvetés mozgástere és a döntéshozók manőverezési lehetősége végletesen leszűkült. Ahogy az Állami Számvevőszék elnöke, dr. Kovács Árpád fogalmazott, az államháztartás egyensúlyhiányos állapota kritikus, a költségvetési deficit tarthatatlanul magas. Ki kell mondani ezért, hogy a költségvetés-politika megújítása elodázhatatlan.

A költségvetés egyensúlyhiányos helyzetét csak határozott, ugyanakkor fájdalmas lépésekkel lehet felszámolni. E lépéssorozat forgatókönyvét írja le a konvergenciaprogram, melynek végrehajtása nem uniós, hanem elsősorban nemzetgazdasági érdek. Első számú nemzetgazdasági érdek, tisztelt Országgyűlés, éspedig, ahogy korábban fogalmaztam, a jövőmentés okán. Az egyensúlyjavítás, a stabilizáció, a konvergenciaprogram következetes végigvitele és ennek mentén a magyar gazdaság növekedésének fenntartása, továbbá a növekedési pálya dinamikájának megalapozása, nos, ez az elsődleges hivatása a 2007. évi költségvetésnek.

Mindezzel összhangban úgy kellett a kormánynak előkészítenie a jövő évi költségvetést, hogy a felzárkózásunk és versenyképességünk szempontjából nélkülözhetetlen uniós támogatások igénybevételéhez szükséges magyar források fedezete a költségvetésben biztosított legyen. Ennek az elvárásnak, ahogy az előbbi konvergenciaprogramhoz kapcsolódó elvárásnak is, ez a költségvetési terv, tisztelt képviselőtársaim, az ÁSZ elnöke szerint is, az ÁSZ véleménye alapján is megfelel. Bizony ezek a jövő évi költségvetés alapértékei, melynek kétségtelenül egy sor fontos más érték vagy terület szükségképpen alárendelődik. A kiadások fokozottabb visszafogásával szükségképpen érintett területek védelmében persze csodálatos védőbeszédeket lehet tartani. De a demagógiával határos minden olyan érvelés, ha az alapproblémára, a költségvetési hiány leszorításának szükségességére nincs jobb válasza a vitatkozónak, mint a konvergenciaprogramban vagy a kormány költségvetési előterjesztésében leírtak.

A vita számomra nem ott dől el, hogy ki tud hatásosabb érveket mondani például az önkormányzatok védelmében, az oktatási vagy kulturális intézményrendszer finanszírozása érdekében, vagy a jobb szociális ellátás, a gázártámogatás százmilliárdjai védelmében, hanem ott, hogy aki vitába száll, az képes-e alapvetően más, ugyanakkor jobb pályát fölvázolni. Nos, ki kell mondani, eddig a vitában az ellenzék múltértékelésben és a különböző területek pozícióit, érdekeit védő beszédekben jeleskedett ugyan, de más forgatókönyvet, mint amit a konvergenciaprogram mentén a kormány fölvázolt, nem mutatott föl. Más, a beterjesztett költségvetésnél jobb költségvetésnek még körvonalait sem villantotta föl.

Tisztelt Országgyűlés! Miközben azt mondom, hogy a stabilizációt célzó, a konvergenciaprogram mentén megfogalmazott, továbbá az uniós források hatékony lehívását biztosító költségvetés alapjaiban támogatható, nem állítom azt, hogy minden elemében vitathatatlan, kikezdhetetlen vagy kritizálhatatlan a kormány előterjesztése. A 2007. évi költségvetés és a konvergenciaprogramból kiolvasható adóváltozások nem mutatnak az adórendszer érdemi korszerűsítésének irányába. A rendszer változatlanul nagyon bonyolult, kiskapuk keresésére ösztönöz, hatásai nehezen áttekinthetők.

(18.10)

A liberálisok szerint az adórendszerünk egyszerűsítése mellett szükséges lenne az adózás bázisának kiszélesítése, az ellenőrzés feltételeinek, eszközrendszerének további erősítése és az adóelkerülési lehetőségek érdemi visszafogása. Meggyőződésünk szerint az adó- és járulékterhek növekedése nem kedvez a gazdaság kifehérítésére irányuló törekvéseknek.

Ezen a ponton utalni kívánok a Nemzetközi Valutaalapnak a napokban ismertté vált országjelentésére, mely szerint az adó- és járulékemelések nem hozzák meg majd a várt bevételt, lassítják a növekedést, és rontják a versenyképességet. Emiatt is számol a konvergenciaprogram egyébként - és a költségvetés is - a növekedés visszaesésével.

Az államháztartás önkormányzati alrendszereinek szabályozott forrásai a 2006-ra jóváhagyott előirányzathoz képest valamelyest emelkednek. Ha azonban közelebbről a számok mögé nézünk, akkor nyilvánvaló, hogy az előterjesztő szándékai szerint az önkormányzatok szükségképpen rákényszerülnek feladataik és kiadásaik felülvizsgálatára, a felesleges, vagy az elhagyható kiadások lefaragására, ugyanakkor bevételeik növelésére is. Ez mindannak fényében, amiről korábban beszéltem, érthető, ugyanakkor hiányolom a finanszírozási rendszer egészét érintő jelentősebb, átfogó változásokat, melyek nincsenek a tervek között.

Szomorú, hogy a feladatarányos finanszírozás jelszava mögött nő az újraelosztásra kerülő személyi jövedelemadó részaránya. Meggyőződésem szerint nem előrelépés, hanem sajnos visszalépés az önkormányzatoknál helyben maradó személyi jövedelemadó 10 százalékról 8 százalékra történő csökkentése. A saját rendelkezésű források fokozott mértékű lekötése kedvezőtlenül hat az általános területfejlesztési célok megvalósítására, miközben az önkormányzatok ma már fontos szereplői egy-egy térségben a gazdaságfejlesztésnek, és a beruházási kedv realizálásának. Bár a helyi iparűzési adó sorsa bizonytalan, és egyre többet beszélünk az ingatlanadó bevezetésének szükségességéről, de a helyi adóztatás rendszerében a változás - vagy a változtatás - megalapozása nem kezdődött el.

Az előterjesztés szerint a helyi önkormányzatok és többcélú kistérségi társulások szabályozott forrásai az előző évi előirányzathoz képest emelkednek ugyan 4,3 százalékkal, de a növekményt elviszi a 4-es metró építésének közel 50 milliárdos, a helyi közforgalmú közlekedési normatíva támogatásának mintegy 20 milliárdos, továbbá a szociálpolitikai juttatásokhoz és az úgynevezett helyi szervezési intézkedésekhez kapcsolódó többletkiadások támogatása.

A kiadások visszafogására javasolt tételek közül kiemelésre érdemes a pedagógusok kötelező óraszámának 2007. szeptember 1-jei emelésével összefüggő 7,8 milliárd forint, valamint a megyei önkormányzatok finanszírozásából kivont 10 milliárd forint, s az SZDSZ által is szorgalmazott önkormányzati képviselői juttatások csökkentéséből elnyert - vagy kivont - 3 milliárd forintos tétel.

A működési támogatások nem emelkednek, ugyanakkor az egyes jogcímeken belül lényeges átrendeződés következik be. A központi költségvetési kapcsolatokból származó önkormányzati bevételek 73 százalékát normatív módon, különböző mutatók alapján igényelhetik a helyi önkormányzatok és a többcélú kistérségi társulások. Ez az arány a 2006. évihez képest 3 százalékos csökkenést mutat, miközben tudjuk, hogy 6 százalék körül várható az infláció, valamint a növekvő energiaszolgáltatási díjak mellett jelentős, a dologi kiadások fedezetéhez kapcsolódó költségigény keletkezik majd az önkormányzati fenntartású intézményeknél. Ennek a fedezetét bizony az önkormányzatoknak maguknak kell majd kigazdálkodniuk.

A 2007. évben tovább erősödik a többcélú kistérségi társulások feladatellátásának ösztönzése, amelyet mi, liberálisok egyébként támogatunk, ugyanakkor úgy látjuk, hogy a normatív finanszírozás szabályozása több ponton finomításra szorul.

Az önkormányzatok szabályozásában javasolt módosításokkal a kormány ösztönözni kívánja a közszolgáltatások hatékonyabb szervezését, a reálértéken csökkenő működési támogatásokból a célszerűbb, gazdaságosabb feladatellátást. Az ezzel összefüggő intézkedések kidolgozását, a döntések meghozatalát, végrehajtását a helyi önkormányzatoktól várja a kormány. Alapvető cél a liberálisok szerint, hogy a költségvetés ne csak a kiadások visszafogásának a költségvetése legyen, hanem járjon együtt a sokat emlegetett strukturális reformokkal, ez nélkülözhetetlen feltétele a gazdasági versenyképesség fenntartásának. Sajnos, a kiadások visszafogásával történő költségvetési egyensúlyjavítás szándéka erősebb a tervezetben, mint a reformokkal megalapozottaké.

A közoktatás-támogatási normatívák új módon történő elosztása, számítása elsősorban az állami hozzájárulások visszafogását szolgálja, és nem egy átgondolt közoktatás-politikai reform része. Sajnos, elmaradt a korábban ígért dereguláció. Életünk, a mindennapi ügyintézés még mindig túlszabályozott és roppant bürokratikus. Elmaradt a finanszírozási, működési problémákat enyhítő ágazati jogszabályok újragondolása a költségvetés tervezetének benyújtása előtt. E mozgástér szerintem nem egyszerűen a feles törvényi szabályozás miatt létezik a kormány számára, hanem azért is, mert ebben partnerek az önkormányzati érdekvédelmi szövetségek.

Egyre inkább a konvergenciaprogramban felvázolt egyensúlyjavító programon és reformstratégián túl, konkrét megvalósításra alkalmas, végrehajtható programokra van szükség a különböző területeken. Látunk ilyeneket az egészségügyi ellátórendszer területén, ugyanakkor nyilvánvaló, hogy más területeken is mielőbb neki kell látni az állami szolgáltatások gyökeres átalakításának. Hozzá kell nyúlni a szociális ellátórendszerhez, a nyugdíjrendszerhez, valamint az önkormányzatok által fenntartott intézményrendszerek finanszírozását szabályozó normatívákhoz is. Érdemes felülvizsgálni a juttatások, szolgáltatások rendszerét, beleértve a hozzáférést.

Tudjuk valamennyien, akik önkormányzatokban érintettek vagyunk, vagy önkormányzatok gazdálkodásával foglalkozunk, hogy a mai rendszerben nem finanszírozhatók változatlan formában az önkormányzatok működési, intézményfenntartási vagy közszolgáltatási feladatai. Sajnos, a ciklus elején az ellenzék ellenállásán elvérzett az önkormányzati rendszer reformjára irányuló kormányzati szándék.

Ez annak ellenére történt, hogy a rendszer szereplői tisztában vannak a helyzet tarthatatlanságával. Én mégis azt gondolom, hogy nem halogatható, hogy ismét tárgyalóasztalhoz üljenek a felek.

Közös felelősségünk tenni a helyi szolgáltatások, a feladatellátás, intézményfenntartás minőségének javításáért. E célokért viszont úgy tehetjük a legtöbbet, amikor nincs több pénz, ha egyetértésre jutunk a mainál hatékonyabb finanszírozási rendszer szabályozásának alapkérdéseiben. Ehhez azonban már nem elegendő az SZDSZ, és nem elegendő a kormánykoalíció elszántsága. Most minden korábbinál inkább arra van szükség, hogy az ellenzék konstruktív együttműködésével segítse a költségvetés-politika és azon belül az önkormányzatok működését érintő finanszírozási, működtetési kérdések rendbetételét.

Meggyőződésem, hogy az ellenzéki képviselőknek van elképzelése a szükséges teendőkről. Akkor pedig nem szabad hagynunk, hogy a politikán keresztül lassan az ország működését bénító állóháború következményeként e területen ne léphessünk tovább. A politikai elit alkalmasságának próbája, hogy képes lesz-e túllépni a kettészakított országot eredményező háborús logikán, képes-e kilépni a mindent, legfőképpen pedig a tárgyszerű vitát eluraló, elnyomó médiapolitizáláson.

Éppen ezért, tisztelt Országgyűlés, üdvözlöm az Eötvös Károly Intézet politikai kezdeményezését, mely egyébként ma jelent meg az Élet és Irodalomban, e kezdeményezés konkrét javaslatokat fogalmaz meg a cselekvést bénító politikai helyzet feloldására. Az ország rövid távú költségvetési gondjainak, de még inkább a mélyebben fekvő strukturális problémáinak hosszabb távú megoldására magas szinten szorgalmaz érdemi kapcsolatfelvételt, tárgyalásokat fontos tartalmi kérdésekről a kormánykoalíció és az ellenzék között. Hasonló tartalmú javaslattal élt egyébként a Szabad Demokraták Szövetsége is az elmúlt napokban, mert mi is úgy gondoljuk, hogy véget kell vetni az érdemi cselekvést gátló, csak a szavazótáboroknak üzengető politizálásnak.

Szeretnék hinni abban, hogy mindenki felismeri a helyzet tarthatatlanságát, a meghaladásra irányuló kezdeményezés, illetve kezdeményezések jelentőségét, és lesz kellő fogadókészség mindkét oldalon; mert a helyzet kijózanodást követel.

Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu