KORMOS DÉNES (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Jó érzéssel hallgattam Puskás képviselőtársam véleményét. Ez az a fajta véleménynyilvánítás és stílus, amit egy költségvetési vitában érdemlegesen kezelni lehet. Köszönöm szépen. (Taps.)

Mivel egy olyan kérdést is érintett, amivel szeretnék vitatkozni, és kérem képviselőtársamat, hogy gondolja meg a véleményét: ez a légi mentés. Azokat az arányszámokat, amiket felsorolt, matematikailag helyénvalónak tartom, csak itt nem matematikai aránypárok állnak egymással szemben. Ebben az esztendőben történt meg a légi mentés korszerűsítése, tudjuk nagyon jól, hogy milyen állapotban voltak az eszközök. Új, korszerű eszközök érkeztek be az országba. Ezeknek az elhelyezéséről, a tél beálltával a heliportok kialakításáról gondoskodni kell.

Azt is nagyon jól tudjuk, abban a térségben például, ahol én élek, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében különösen a téli időszakban esélyünk nem volt elérni emberekhez más eszközökkel, csak légi eszközökkel, sokszor még honvédségi eszközöket is igénybe kellett venni. Nem beszélve az autópályákról és egyéb helyzetekről, ahová sajnos földi eszközökkel időben nem lehet odaérni, és ha esetleg egy olyan statisztikát végeznénk el, hogy légimentési eszközökkel hogyan lehet életet menteni, és egyébként más hagyományos szárazföldi eszközökkel abban az esetben van-e esélyünk arra, hogy ott az érintetteket ellássuk kellő időben, és itt állítunk fel egy arányszámot, amit tekintsünk adott esetben minőségi arányszámnak, akkor tisztelettel megfontolásra ajánlom az érveket, és kérem, hogy támogassa - mindazokkal a szakmai véleményekkel is egyetértve sokszor, amit mondott -, hogy a légi mentést most tegyük rendbe, mert ebben az országban szükség van egy stabil légimentési bázishelyre.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu