KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Hadd hívjam fel Kupper képviselő úr figyelmét, hogy például az önök kormányzása idején is, aztán később az Alkotmánybíróság ezzel kapcsolatban állást foglalt, a költségvetés tele volt olyan törvénymódosításokkal, amelyek megalapozták azt a költségvetést, amelyet éppen el szándékoztunk fogadni. Ezt csak arra mondanám, hogy abban nincs csoda, hogy most ezek kívülre kerültek, éppen az Alkotmánybíróság döntése miatt. De az Állami Számvevőszék mégiscsak azt mondja, hogy a költségvetés bevételi és kiadási oldala véleményük szerint megalapozott és tartható.

Gógl Árpádnak szeretném mondani, abszolút nem támadólag, mert mindig nagyon tisztességesen szól hozzá az egészségügy kérdéseihez, még akkor is, ha keményen vitatkozunk, hogy ne gondolja, hogy bennünk nincs bizonyos fajta aggódás akkor, amikor az ember változtatásokat hajt végre, mert a legnagyobb körültekintés mellett sem lehet mindig minden változás következményeit kiszámítani. De az tény, képviselő úr, hogy a beszedett járulékok ma már nem fedezik az egészségügy összes kiadását, növelik a hiányt. Lehet növelni a bevételeket, vagy lehet tenni valamit annak érdekében, hogy ezt a hiányt valamilyen módon szintre hozzuk.

Göndör István ígéretét bírom, hogy azt a 8 másodpercet - már 11 - leírhatom a frakciójuk terhére.

Köszönöm szépen a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu