ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Urak! Nagyon pontosan fogalmaztam. Arról beszéltem, hogy 2002 előtt nem volt törvényi garanciája annak, hogy bármelyik diák, akár egyetlen diák is ingyen kapja meg a tankönyvet. Nézzék meg, képviselő urak, pontosan ezt mondtam.
Azt gondolom, az tény, hogy ma van ilyen törvényi garancia, az tény, hogy ma közel háromszor annyit költünk ingyenes tankönyvellátásra, reálértékben kétszer annyit, hogy ne jöjjön Révész képviselő úr az inflációval, mint a 2001-es utolsó évben önök költöttek. Ugyanakkor amiről most beszélgetünk, az nem ez, az az, hogy mi a hatékony eljárás, mi a hatékony mód az ingyenes tankönyvellátásban.
Ami pedig a költségvetés és a finanszírozás egészét illeti, az valóban úgy van, ahogy Tatai-Tóth képviselő úr mondja. Merthogy lehet fiktív finanszírozási garanciákat berakni a törvénybe, ahogy ezt a Fidesz-kormány tette, amely beírta a 90 százalékot, aztán rögtön felfüggesztette. Ez, hogyan fogalmazzak finoman, az a fajta költségvetési ügyekben vagy gazdasági ügyekben folytatott őszintétlenség, amellyel, azt gondolom, ideje lenne már mindkét oldalon szakítani. Merthogy ez az, aminek nincs teteje. Annak nincs értelme, hogy beírjuk azt a költségvetésbe, hogy egyébként az iksz évvel korábbi n százalék, azután ne tartsuk be, ráadásul olyan számítási alapok keletkeznek, amelyek meglehetősen nehezen számíthatóak, nehezen követhetőek.
Azért van éves költségvetési vita - mert a mi kormányunk idején van, szemben önökkel -, hogy az éves költségvetési vitában el lehessen dönteni, hogy melyik területnek milyen forrás jut, milyen módon, milyen technikákkal. Lehet azt mondani, hogy több pénz kellene az oktatás normatív finanszírozására. Persze, hogy több pénz kellene. Igazuk van a képviselő uraknak. Meg az egészségügyre is több pénz kellene, meg nyugdíjra is, szociálpolitikára is, útépítésre is. De azért van a parlament, és azért van a parlamentben költségvetési vita, hogy majd ott módunk legyen arra, hogy megvitassuk, hogy önök milyen forrásból, hová, mit, hogyan raknának át. Remélem, hogy az idén kreatívabbak lesznek, mint tavaly, amikor találtak egy 10 milliárd forintos tételt, és azt 47-szer költötték el módosító indítványokkal. (Lengyel Zoltán: Miért mondod? - Domokos László: Összevissza beszélsz! A költségvetés általános vitáját folytatjuk.)
Szeretnék azonban visszatérni arra, amit ez a törvényjavaslat tartalmaz. Ugyan már, képviselő urak! Sajnálom, hogy ilyen rövid az emlékezetük. Majd örömmel emlékezetükbe idézem a tavalyi költségvetést.
Tisztelt Képviselő Urak! Szeretnék visszatérni a törvényjavaslatra, mielőtt elnök úr helyreigazít, elnézést kérek, hogy eltértem egy kissé a tárgytól. Tehát visszatérve a törvényjavaslatra, egy kérdésben, azt gondolom, biztosan érdemes szakmai párbeszédet, szakmai vitát folytatni. Ez pedig a sajátos nevelési igényű tanulók kérdése. Nem vonom kétségbe képviselő úr szakértelmét, ugyanakkor jelzem, hogy a gyógypedagógiai szakma más képviselői éppen azt jelzik, hogy az a törvényi szabályozás igazságtalan, helytelen, téves következményekkel járó, többek között az sni-ssé nyilvánítás indokolatlan megszaporodásához vezető, amely összemos egymáshoz nem szorosan kapcsolódó vagy nem azonos típusú kezelést igénylő tanulói problémákat.
Én továbbra is azt tudom mondani képviselő úrnak, hogy a tárca nyitott arra, hogy akár itt a parlamenti vitában, akár pedig, nem kizárva a kettőt, hanem mind a két színtéren, a szakmai szervezetekkel való egyeztetésben keressünk jobb megoldást, keressünk más megoldást. Találjuk meg azt, hogy milyen módon lehet elérni azt, hogy minden diák olyan támogatást kapjon, amelyre valóban szüksége van, amely valóban segít neki. Merthogy ez a kormányzati szándék, és nem más. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés