DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint ahogy láthatjuk, nagyon sokféle, szerteágazó törvényekről van szó, 24 törvényről. Ebből én most az oktatáson és az államháztartáson túl egy kicsit inkább a gázárképzéshez és a gáz áráról szóló törvényhez kapcsolódó módosító javaslatokról szeretnék szólni. Hogy világos legyen: a földgáz áráról szóló törvény módosítása határozza azt meg, hogy az idei évhez képest változtatást javasol a kormányzat 2007-re vonatkozóan, amelynek kapcsán szocialista képviselőink és a kormány előszeretettel az elosztás hogyanjáról szólnak.
Csak emlékeztetőül mondom, hogy egy évvel ezelőtt, amikor ezt a vitát folytattuk, ez volt a legigazságosabb, amelyre most azt mondják, hogy nem igazságos, és ehelyett most egy másik, szerintem ugyanolyan igazságtalan elosztási, támogatási rendszerre tesznek javaslatot, illetve nyitnak lehetőséget ezen törvény keretében, hogy most már ne a gazdasági miniszter, hanem a szociális miniszter tegye meg. Hogy világos legyen: a gazdasági miniszter és a gazdasági kabinet volt az, amelyik ezt az egész helyzetet létrehozta, hiszen olyan árképzési metodikát alakított ki, amely a magyar kitermelésű gáz árát fölértékelte a világpiaci, orosz árakra, és ennek megfelelően most ezt a magasabb árat megemelve az emelt - 15-ről 20 százalékra - áfával azt mondja, hogy de vannak, akiket mégiscsak kompenzálni kell.
Az első kérdés az, hogy indokolt-e január 1-jétől újabb 20-30 vagy még magasabb százalékú emelést adni bármelyik csoport számára, amikor Magyarországon 7 százalékos inflációval számol ez a költségvetés. Ez is nagyon sok, hiszen az idei év 3,5-4 százalékához képest ez gyakorlatilag a duplája lesz, de ezen belül, ha a gáz árának az emelését megnézzük, itt messze nem arról van szó, hogy valamilyen érzékenységet mutatna a kormány. Sokkal inkább egy nagyon durva, drasztikus intézkedést tesz, és azon folyik a vita, hogy persze lesz, akinek csak 20-szal, de lesz, akinek 70 százalékkal fog emelkedni, és bezzeg milyen igazságos az, ha csak 20-szal emelkedik annak, akinek egyébként ma is már gondja van, hogy tudja ezt fizetni. Ha konkrétan megnézzük, bizony azt látjuk már ma is, hogy a lakossági fogyasztók 5 százaléka nem tudta az elmúlt időszakban fizetni a gázszámláját, és bizony már nemcsak a fogyasztók, hanem maguk a szolgáltatók is aggodalmukat fejezik ki az új gázár-szabályozási kérdés és gázár-kompenzációs kérdés kapcsán.
Lehet mondani azt, hogy két rossz közül választott a gazdasági tárca, és ezt a kérdéskört most áthárítja a szociális területre. Ami biztos: mindenkinek meg kell ezt fizetni, és az is biztos, hogy ez az elmúlt időszak rossz gazdaságpolitikájának eredménye, amely a szocialista kormány és azon belül legalábbis Gyurcsány Ferenc felelőssége; bár nem minden minisztere ismeri el, hogy ebben felelőssége van, a pénzügyminiszter nem ismeri el, hogy trükközött, bár a miniszterelnök ezt elismerte, az Oktatási Minisztérium képviseletében ma hallhattuk, hogy egyébként ezek a problémák 2002 előtt születtek. Én azt gondolom, hogy ez klasszikus felelősségelhárítás a kormányzat részéről. Mondhatnánk, hogy Gyurcsány Ferenc volt a legőszintébb, mert ő legalább bevállalta, hogy nem csinált semmit, illetve amit csinált, azt is rosszul csinálta.
Ehhez képest a mai vitában mintha erről megfeledkeztek volna, és azt gondolom, az egyik legdrasztikusabban ezt az egész huzavonát, amit a kormány elénk tett a költségvetés és a gazdaságpolitika keretében, éppen a gáz árán keresztül fogja az egész lakosság nem elfogadhatónak nevezni, és azt mondja, hogy ugyan lehet így is elosztani, meg úgy is elosztani, de ez csak hátrányosan fogja érinteni a jövő évben a családokat.
Ezért én most azt tudom javasolni - miután az ügyrendi javaslatomat nem fogadták el -, hogy ezt a törvénytervezetet vonja vissza a Ház, és tárgyalja újra, hogy milyen forrásból kívánja enyhíteni, érzékenyebbé tenni az energiaár-emelkedésből adódó korlátokat. Azt gondolom, minimálisan az áfa 5 százalékát újra kell gondolni ebben a tekintetben, de végig kell gondolni azt is, hogy esetleg a bányajáradékkal kapcsolatos szabályozás is felülvizsgálatra szorul. Azt gondolom, itt lehet kérni együttműködést, és itt lehet megtalálni azt, hogy a lakosság érdekében itt a parlamentben a kormányzó és nem kormányzó pártok megtalálják erre a helyes megoldást, mert ma ez szinte megfizethetetlen helyzetet és nagyon nehéz anyagi helyzetet teremt az emberek számára.
A másik terület, amiről szerettem volna szólni a 24 témakörből, amiről talán kevesebb szó volt a vitát is hallgatva a mai nap folyamán, illetve a mai nap délutánján, hiszen akkor tárgyaltuk, ez pedig az önkormányzatok azon részével foglalkozó passzus, amelyik a csődhelyzetbe kerülő önkormányzatok kötelező feladatait szabályozza.
A törvény pontosan úgy szól, hogy a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásáról szóló törvény módosítása. Egyébként a Bokros-csomag időszakában, '96-ban született törvényről van szó.
Mondhatnám, hogy Bokros is még ehhez képest egy érzékeny gazdaságpolitikát és társadalompolitikát fogalmazott meg, mert azt megértette, hogy ha a helyi önkormányzatok válsághelyzetbe kerülnek pénzügyi okoknál fogva, akkor sem lehet azt megtenni, amit önök terveznek, hogy kétféle település jön létre, egyik az, amelyiknek nincsen pénzügyi nehézsége olyan értelemben, hogy csődeljárás van, és akkor ott működik az önkormányzat, itt pedig egy csökkentett szolgáltatással, a kötelező feladatok körének a csökkentésével történik meg. Egyébként alkotmányosan is kérdés lehet, hogy ha az alkotmány kimondja, hogy minden önkormányzat egyforma, akkor lehet-e egy olyan helyzetet teremteni, hogy pénzügyi helyzetből adódó különbség miatt a kötelező feladatok tekintetében - amelyek egyébként kétharmados törvényben vannak szabályozva - visszalépést engedélyez, hiszen ez pénzügyileg, egy csődmenedzser vagy egy pénzügyi szakember szempontjából logikus lehet, de itt nem vállalatról van szó, nem versengő vállalkozásokról van szó, hanem konkrétan az önkormányzatokról van szó.
Előszeretettel gyakorolnak kritikát az önkormányzatok számával kapcsolatban.
(16.30)
Kedves Képviselőtársaim! Nem tudom, megnézték-e, hét újabb települést hoz létre ez a törvény, illetve ismeri el ezeknek a kistérségbe való beintegrálását. Talán az első kérdés az, szaporodhat-e tovább az önkormányzati szféra, amikor önök mindig sokallják a 3200-at. Ehhez képest most mégiscsak - ahogyan a tettek és a szavak különbözőségéből - az látszik, hogy törvényi keretek szerint újabb települések jönnek létre az önök egyetértésével. Ha be akarják zárni a kiskapukat, talán az első lépés az lenne, hogy legalább újabbak ne jöjjenek létre, hogy utána talán majd lehessen arról is beszélni, hogy valamilyen átalakításra van szükség. A mai törvények ezt egyértelműen... - minden évben szaporodik egyébként az önkormányzatok száma, utána pedig a gonddal küszködő önkormányzatok száma is.
De visszatérve az előző problémára, azt gondolom, messze vezet, mert most már nemcsak két, duális gazdaság lesz, hanem duális önkormányzatok is. Lesznek az úgymond normál szabályok szerint működő, és lesznek a pénzhiányban működő önkormányzatok. Miután egy Magyarország van - itt mindenki nagyon szívesen mondja ebben a parlamenti teremben, hogy bizony itt egy Magyarországért dolgozunk -, ez a törvény két Magyarországot hoz létre az önkormányzati szférában lakó emberek számára. De ha megnézzük, a gázártól kezdve az összes többi törvényben is egyre inkább az a szempontrendszer jelenik meg, hogy akinek pénze van Magyarországon, az megkap mindent, még az állami szolgáltatásokat is, akinek nincs pénze, az pedig ne vegye igénybe.
Ezért nem járulunk hozzá ehhez a törvényhez. Sajnálattal látjuk ezt a társadalompolitika minden olyan kötelező feladata esetén, amely az emberi méltósághoz, az emberi teljesség kialakításához kapcsolódik, és az állami szolgáltatások esetében is ilyen korlátozást szabnak. Ezzel nem tudunk egyetérteni, ezt nem tudjuk elfogadni, ezért mondta Orbán Viktor itt, hogy bizony nem lehet elfogadni, hogy a szegénységnek olyan színterei jönnek létre Magyarországon, amelyekhez mi már nem tudjuk adni a nevünket, a felelősségünket. Ez az önök felelőssége, tisztelt MSZP-s és SZDSZ-es képviselők.
Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés