DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Ház asztalán lévő, a költségvetést megalapozó egyes törvények módosítása a gazdaságpolitika kapuit nyitogatja. Lényegében a gazdaságpolitikában gyökerezik a politikai krízis és a kormányzati válság. Az ingatag kormányzat félreértett közgazdasági tézisekkel igyekszik igazolni a megszorító csomagokat, a máris magas adózási terhek további súlyosbításának szükségességét. De ha megvalósulnának a megszorítások, akkor a nemzetgazdaság még az eddigieknél is nagyobb mértékben lemaradna a saját lehetőségei mögött, megjelennének a káros következmények, az aggasztó mutatók, nevezetesen a fokozódó munkanélküliség, infláció, adóteher és nemzetközi eladósodás; e folyamatokat az életszínvonal csökkenése, az elszegényedés és a nemzeti vagyon felélése kísérné. Ezek hatására tovább nőne a feszültség, és tovább fogyna a társadalom tűrőképessége, ami ördögi körként tovább hátráltatná a kibontakozást. Ebben a fonák állapotban a kormányfő azzal tetézi beismerten elhibázott politikáját, hogy további suta intézkedéseket helyez kilátásba. Olyan ez, mint amikor a balesetben vérveszteséget szenvedett embert vérszívó piócákkal kezdi gyógyítani a középkorból visszatérő orvos.

Az is óhatatlanul felmerül a közvéleményben, hogy a kormány figyelemelterelő taktikázást folytat. Amikor a miniszterelnök önleleplezése nyomán köztudottá váltak az állami költségvetés körüli titkolózások, torzítások és csalárd kommunikáció, akkor robbanásszerű felháborodás tört ki az országban. Eleinte a balatonőszödi beszéd nyomdafestéket nem tűrő kifejezései okoztak döbbenetet, majd a patriótaérzés megsértése váltotta ki a milliók felháborodását, azóta pedig a becsapottság megalázó érzése fűti emberek százezreit, népmozgalommá vált a miniszterelnök lemondásának vagy lemondatásának követelése.

A konfliktuselemzés elméletének és tapasztalatainak tükrében az a meglátásom, tisztelt Országgyűlés, hogy a miniszterelnök hamarosan vissza fogja adni megbízatását az Országgyűlésnek. Az indokok közül elegendőnek gondolok kettőt megemlíteni. Először, mert felismeri, hogy pozíciójának állandó védése igénybe veszi tehetségének és idejének túlnyomó részét, ami miatt nem marad elegendő energiája és figyelme a miniszterelnöki munka teljesítésére, márpedig ő olyan ember, aki szeret kormányozni, akit nem elégít ki kevesebb a csúcsteljesítménynél. Másodszor, mert az önbecsülés és önérzet időnként az ember életében olyan fontossá válik, hogy nem kíván ott lenni, ahol már többé nemkívánatos, amikor személyének varázsa már lefelé ível. Gyurcsány Ferencben, aki a teljesítmények lovagjának szerepében szeret tetszelegni, még megvillanhat a büszke rátartiság.

Tisztelt Országgyűlés! Ebben a vajúdó válságban egyedül csak gazdaságpolitikai érvelések, üzletiek és különösen pénzügyiek hangzanak el Gyurcsány Ferenc hivatalban maradása mellett. Azt bizonygatják, hogy egyedül a miniszterelnök konvergenciaprogramja mentheti meg az országot az összeomlástól, egyedül ő képes arra, hogy helyreigazítsa a stabilitást, és megtartsa a prosperitás feltételeit. Gyurcsány személye - hangzik az az okoskodó érvelés - a feltétele az Európai Unióból megszerezhető támogatásoknak, a multinacionális vállalatok itt maradásának, az újabb befektetések idejövetelének. A véleményformálás szempontjából nem jelentéktelenek ezek a fenti érvek, habár a másik oldal mindezt fenyegetésízű szemfényvesztésnek és zsarolásnak mondja. A gyanakvást alátámasztják azok a szembeötlő bizonyítékok, amelyek szerint a konvergenciaprogram csupán egy felületesen összetákolt igyekezet.

(16.50)

Az üzleti vállalkozások, hazaiak és nemzetköziek, mérlegelik a megszorító csomagban az adóterhelés nehezedő súlyát. Egyidejűleg a vállalkozók érdekképviseletei fürkészik a morál és etika csorbulásának hatásait. Az elvárásokat befolyásolja a kompetencia és a hitelesség.

Tisztelt Országgyűlés! Tévedésektől hemzseg az összességében sekélyes konvergenciaprogram. Amennyiben Gyurcsány Ferencnek lehetősége adódna életben tartani az ellentmondásokból összetákolt csomagot, akkor a fájdalom kínlódássá hangosodna. Összhatásában a megszorítás politikája nemcsak fékezi, hanem vakvágányra tereli a gazdaság teljesítőképességét. Ahhoz a hátrányhoz hasonlatos ez, mint amikor a hegyoldalon felfelé igyekező utas tarisznyáját megrakják kövekkel. Emiatt a szerencsétlen utas elmarad saját lehetséges tempójától, sőt a botladozó haladásnak véres verejték az ára. A lemaradás következményei megmaradhatnak akkor is, amikor az épkézláb haladás lehetővé válik. A károk történelmi veszteségként rögződnek.

Tisztelt Ház! A regulázástól tántorgó gazdaságpolitika megtámogatásához mankóként előhúznak a közgazdaságtan kelléktárából néhány fakult teóriafoszlányt. Közép-Kelet-Európában ilyesmi nem szokatlan. A rossz emlékű marxista közgazdaságtan csődje után nem meglepő előkotorni éppen azt a nyugati modellt, amelyik az intervenciókat, a restrikciókat favorizálja. Szerephez jut a neoklasszikus, neokeynesiánus monetáris-fiskális paradigma, amelynek változatai a kapitalista világgazdasághoz tartoztak a XX. század évtizedeiben. Azonban a struktúra elavult oszlopai megroggyantak. Létezik más út is, mint a kikoplalás, csodavárás és szemfényvesztés.

Itt most az a szándékom, tisztelt Országgyűlés, hogy felvázoljam - mint ahogy más írásaimban tettem - a közgazdaságtan elméletéből és tapasztalatából azokat az ismereteket, amelyek alkalmazásával Magyarország gazdasága kiemelkedhet a jelen válságból.

Indulásként hasznos a mikroökonómia és makroökonómia fogalmait érzékeltetni. A mikroökonómia a fogyasztás és termelés - háztartások és üzemek - optimális működését vizsgálja a piacgazdaság keretében. Így megkülönböztetett figyelmet kap a fogyasztó védelme a monopóliumok visszaéléseivel szemben. A makroökonómia ugyanakkor az egész nemzetgazdaság, esetenként régiók folyamatait vizsgálja, különös tekintettel az államháztartásra. Finanszírozza a közszolgáltatásokat és új elosztásokat az adózás és támogatások révén.

Minthogy jelen prezentációm témája a megszorítások és azok elsődleges eszközeként az adózás terhének elemzése, következzék az összefüggések megvilágítása és a félreértések eloszlatása. Teszem ezt négy propozíció tükrében. Először: a csökkenő adórátával emelkedhet az adóbefizetés. Másodszor: az infláció és munkanélküliség azonos irányba mozdul. Harmadszor: a termelés visszaszorítása korlátozza a kínálatot, tehát ösztönzi az inflációt. Negyedszer: a csökkenő adóráta okozta emelkedő adójövedelem - az államháztartás bevétele - képes megteremteni a költségvetés egyensúlyát. Általában a fenti tézisek kifejtése előfordult már itt az Országgyűlésben, engedtessék meg, hogy röviden mégis mindegyikről mondjak egy-egy mondatot.

Először is a csökkenő adóráta képes úgy ösztönözni a nemzetgazdaság tevékenységét, azaz az adóalap növekedését, hogy növekszik az adóbefizetés. Hogyan történhet meg, hogy adóemelés nélkül emelkedik az adóbefizetés? Valójában nem történik adóemelés, hanem éppen ellenkezőleg, adócsökkentés, mert nem emelkedik az adóteher, aminek mérője az adóráta, nem pedig az adóbefizetés. Íme egy példa az elmélet alátámasztására! 200 ezer forint jövedelem mellett 40 százalék adórátával 80 ezer forint adót fizetünk. Ha az adóráta 30 százalékra csökken, aminek hatására megemelkedik a gazdasági tevékenység és az adózási hajlandóság, és a jövedelmünk megemelkedik 300 ezer forintra, akkor az adófizetés 90 ezer forint lesz. Tehát a több adó fizetése nem jelent súlyosabb terhet, éppen ellenkezőleg, könnyebbet. Félreértés ne essék, nem csoda történt, hanem kinövekedés.

Második propozíció. A felismerés viszonylag új keletű, hogy a munkanélküliség csökkenésével együtt csökken az infláció. Az elmúlt évszázad második felének évtizedeiben ez elég gyakran vita tárgya volt. Úgy okoskodtak, hogy amikor a munkanélküliség csökken, akkor a háztartások jövedelme emelkedik, ami emelkedő vásárlásokat okoz, és így elindítja a kereslet húzta inflációt. Ezzel szemben az történik, hogy a csökkenő munkanélküliség, ami nem más, mint növekvő foglalkoztatottság, megemeli a megtermelt javak mennyiségét. Ez a növekvő kínálat... (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Forrás: parlament.hu