SZABÓ LAJOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Ebben a vitában nagyon sok dolog elhangzott, hogy miért nem jó ez a törvény, miért nem kell, nem szabad így tárgyalni ezeket a törvényeket.

Az ÁSZ elnöke a költségvetés vitájának kezdetekor elmondta - és joggal mondta el -, hogy az ÁSZ nem látja a gázártámogatás megvalósulásának a mikéntjét - hogy témánál maradjunk - a költségvetésben. Nem látja a nyugdíjrendszer működésének a mikéntjét, ami a költségvetésben meg van fogalmazva; nem látja a gyógyszerkassza, a társadalombiztosítás helyzetét; nem látja ebben a - technikailag amúgy általa is úgy megítélt, hogy jól összerakott - költségvetésben, hogyan jönnek bele ezek a reformokhoz kapcsolódó intézkedések.

Itt vannak ezek a törvények előttünk, amelyek a költségvetéssel együtt kerülnek megtárgyalásra, és az a funkciójuk, hogy segítsék ezt az átláthatóságot. Ott van a gyógyszer-gazdaságossági törvény, amelyet a parlament el fog fogadni, amelyben a gyógyszerkassza kérdései megválaszolásra kerülnek.

Most tárgyaljuk ezt a költségvetést megalapozó törvényt, amelyben például a gázár kérdését igyekszünk helyre tenni, és remélem - ha a kormány által előterjesztett javaslat önöknek nem megfelelő, de a problémát ugyanúgy látjuk -, a kérdéseket ugyanúgy fogalmazzuk meg, akkor már a válaszokat is egyszerűbb lesz megtalálni. Az ebben a törvényben bent van. De az egészségügy reformjaira vonatkozó választ ugyanúgy meg fogjuk majd kapni, amikor tárgyaljuk az egészségügy átalakítását szolgáló törvényeket.

Szeretném itt a sok negatív vélemény ellenére is, ha abban azért, ami ebben a törvényben bent van és jó, meg tudnánk állapodni, hogy az legalább előremutató, és azt támogatni lehet. Itt van, amiről Molnár képviselőtársam beszélt, az államháztartási törvényben megfogalmazott változások. Az, hogy a kötelezettségvállalás rendjének szabályozása megtörténik, hogy a tájékoztatási kötelezettség a különféle államháztartási szintek hiányairól törvényben kerül meghatározásra, és nem lesz többé kérdéses, miről kell negyedévente tájékoztatást nyújtani a Háznak, miről kell a zárszámadáskor tájékoztatást nyújtani a Háznak, ez mind azt viszi előre, hogy szabályozottabbá válik az államháztartás működése, szabályozottabbá válik a költségvetés működése, és ezen keresztül nő a parlament ellenőrzési szerepe, amelyet - mind önök, mind mi, kormánypárti képviselők is - nagyon sokszor kifogásoltunk, hogy ez nincs éppen a helyén.

(16.40)

Az, hogy a Magyar Fejlesztési Bank kezességvállalási szabályainak összhangja megteremtődik, szintén ebbe az irányba hat. Tehát azt azért szeretném, ha abban meg tudnánk állapodni, hogy az államháztartási törvénynek ez a módosítása, ami itt előttünk van - és most tekintsünk el attól, hogy salátatörvényben vagy nem salátatörvényben -, jó irányba vezet, ahhoz vezet, hogy az állami gazdálkodás átláthatósága, biztonsága növekedjék.

A társadalombiztosításnál eldöntöttük, hogy biztosítási irányba alakítjuk át az egészségügyi rendszert, az ellátórendszert. Gondolom, abban egyetérthetünk, hogy annak az alapja az, hogy mindenkiről legyen információnk, hogy ki fizeti utána a társadalombiztosítás díját, a járulékot, tehát mindenki után legyen olyan, aki fizet. Ha ebben egyetértünk, utána már közelebb kerülünk megint ahhoz, hogy meg tudjunk állapodni abban, ki és milyen mértékben vállalja maga után a felelősséget.

Mi is azt mondjuk, hogy ami a jelenlegi törvénytervezetben bent van, azt még tovább kell finomítani. Támogatjuk azt a kormányzati szándékot, hogy ne maradjon ki egy réteg sem azok közül, akik igénybe veszik a szolgáltatást, és ne tudjuk, hogy ki fizeti utána a járulékot, de ezt finomítsuk. Ahogy itt már a vitában elhangzott, Kovács Tibor képviselőtársam mondta, én azt teljesen természetesnek tartom, hogy ha az én feleségem háztartásbeli, nem dolgozik - nem így van, de feltéve, de nem megengedve, ha így lenne -, akkor ne a nemzeti kockázatközösségen belül más adóforintjaiból fizessék meg az ő járulékát, hanem ha én olyan jövedelmi helyzetben vagyok, akkor fizessem meg én.

De modellezzük le azokat az élethelyzeteket, amelyek Magyarországon vannak, hogy kiket kell még valamilyen mértékben mentesíteni ennek megfizetése alól azon a nagyon széles körön kívül, aki a törvényben benne van már most is. Ha ilyen alapon közelítjük meg a kérdést, akkor meg fogjuk találni a válaszokat rá, és biztos vagyok benne, hogy akkor egyet tudunk érteni, ugyanúgy, ahogy a gázártámogatásnál az előbbi kétperces hozzászólásomban már elmondtam.

Ismételten csak fel tudom ajánlani azt az együttműködést, hogy tegyük fel együtt a kérdéseinket. Ami ebben jó, azt fogadjuk el közösen, ami ebben változtatható, azt pedig a törvény hátralévő tárgyalásán változtassuk meg. Gondolom, a költségvetési bizottságban erre lesz mód, mint első helyen kijelölt bizottság a módosító indítványaival még talán egy kicsit túl is tud terjeszkedni a benyújtott törvény keretein is, tettük ezt nemegyszer. Amennyiben a közösen megfogalmazott kérdéseinkre a lehető legjobb választ tudjuk megtalálni, azt hiszem, az nem a mi érdekünk, hogy megtegyük, hanem az egész ország érdeke. Én a szocialista frakció nevében ebben ajánlok együttműködést.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu