DR. HORVÁTH ÁGNES egészségügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselők! Ily késői órán, és még ha ilyen szűk körben is, de azt gondolom, hogy tanulságos és fontos vita volt ez, mint ahogy minden vita fontos. Fontos azért, hogy megismerhessük egymás álláspontját, hogy megtaláljuk azokat a pontokat, ahol esetleg közeledni tud egymáshoz az álláspont.

Én hiszek a felügyelet létrehozásában, egy nagyon fontos szervnek tartom, hiszen nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy maga a biztosításfelügyelet, maga ez a fogalom tulajdonképpen a biztosítók államosításával tűnt el. A felügyelet szerepe elég összetett lesz, hiszen nemcsak a társadalombiztosítás, nemcsak az OEP, hanem valamennyi olyan biztosító tevékenységét ellenőrizni, felügyelni fogja, akik az egészségbiztosítás terén tevékenykednek. Ezzel is az a cél, hogy egy egységes szemlélet jöjjön létre ebben az ellenőrzésben is.

A szervezet létrehozása a biztosítottak érdekét szolgálja elsősorban. Ezt mutatják a feladatai is, hiszen felelős a biztosító pénzének hatékony elköltéséért, ami több, mint egy egyszerű ellenőrzése annak, hogy mire költi el ezt a pénzt a biztosító, és csak hogy jogosak-e a kifizetések. Szól arról is, hogy milyen hatékonyságot sikerül elérnünk, hogyan tud hasznosulni ez az elköltött pénz. A minőségértékelést is egy kiemelkedő funkciónak tartom, amely hiányzik a magyar egészségügyi ellátórendszerből. Valóban nincsen tökéletes indikátorrendszer. Nem véletlenül tanítja a minőségbiztosítás az egyik alapelvét, a folyamatos fejlesztés szükségességét. Folyamatosan fejlődnünk, folyamatosan módosítanunk kell a rendszerünket, így tudunk minél jobb és minél jobb állapotba eljutni.

A fogyasztók védelme, azt gondolom, hogy nem kérdőjelezhető meg az egészségügyben, mint ahogy megjelenik a tisztességes piaci magatartás megtartásának az ellenőrzése is a felügyeletnél. És igen, végül, de nem utolsósorban a szolgáltatók tevékenységét is ellenőrzi ez a felügyelet, hiszen a szolgáltatók azok, akik valóban kapcsolatba kerülnek a biztosítottakkal, ahol valóban megtörténik vagy meg nem történik az a tevékenység, amely ellenőrzésre szorul.

Hasznos volt a vita, még ha késői órán is. Köszönöm szépen valamennyiüknek, és tisztelettel kérem valamennyiük segítségét abban, hogy egy valódi felügyelet tudjon létrejönni Magyarországon 2007-ben.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu