DR. MOLNÁR LAJOS egészségügyi miniszter: Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy felolvassam! "Kapacitásszabályozás hiányában állandósul a nem kívánt költségnövekedés, és a költségnövekedés nem kezelhető. A kapacitásszabályozás súlyponti területe a fekvőbeteg-ellátás. A kórházak kiválasztási módja: az Egészségügyi Minisztérium meghatározza a területi ellátási körzeteket, majd ennek alapján nyilvános pályázatot ír ki a területi ellátási kötelezettség elnyerésére."

(15.50)

Nagyjából erről szól a most beterjesztett törvény, de ez nem annak az indoklása, hanem az Orbán-kormány 2000. évi kormányzati munkaanyaga. Egy úton járunk, e tekintetben igen, a szakma és a politika régen egyetért. Kérem, ezt az egyetértésüket fejezzék majd ki akkor, amikor meg kell szavazni azt a törvényt, amiről önök is gondolkodtak, meg akarták tenni, de nem volt bátorságuk.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu