DR. NAGY ANDOR (KDNP): Szeretjük az osztrák sógorokat, azzal nincs is probléma, de az már egy kicsit sok, hogy az országunknak ezen a vidékén ennyi környezetszennyezés történik. Persze, a miniszter úr joggal mondta azt, amit mondott, hiszen a magyar kormány bizonyos szempontból, így mi is kiszolgáltatottak vagyunk, a környezetszennyezés nem ismer határokat. Még akár hajlanék is arra, hogy elfogadjam azt a választ, amit ön mondott, de mégse teszem meg, nem tehetem meg azoknak az embereknek az érdekében, akik ott élnek és akik nyugtalanok. Az utcára vonulnak, és próbálnak tájékozódni, mert félnek attól, hogy ha megépül ez az égetőmű, az rájuk nézve kellemetlen hatásokkal jár.
Sajnos, a választ emiatt nem tudom elfogadni. (Taps a KDNP és a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés