DR. NAGY KÁLMÁN (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A törvénynek az 1. és a 8. §-ához szeretnék hozzászólni elsősorban. Az 1. § arról szól, hogy az egészségbiztosítási felügyelet hatósági döntése elleni közigazgatási eljárás keretében fellebbezésnek nincs helye. Aki olyan sokat volt kapcsolatban az Egészségbiztosítási Pénztárral, mint én, az tudja, hogy az Egészségbiztosítási Pénztárnak milyen nehéz döntéseket kellett meghozni. Ez odáig terjedt ki, hogy az egyik esetünkben észleltük azt, hogy hét levélváltás volt az egészségbiztosító és az illető személy között, eredmény nélkül, amíg végül ügyvéddel jelent meg az Egészségbiztosítási Pénztárban az illető. A másik dolog, amit utána észleltünk, hogy egy 1995-ös egészségügyi minisztériumi rendelkezés alapján a 30 napos eljárási időt 90 napra hosszabbították meg. Gyakorlatilag a betegnek egy gyógyszer elbírálására addig kellett várni.

Az egészségbiztosítási felügyeletben úgy en bloc nem látok biztosítékot a betegek érdekvédelmére. Azt gondolom, hogy ezeknek a pontoknak az alapján is ez a fajta szervezet egyben egy lépéssel meghosszabbítja a betegek útját. Ennyi történik; semmi nem történik alapjában véve. Van a törvénynek a 4. §-ában, hogy indikátorrendszert dolgoz ki az egészségügyi szolgáltatók minősítésére. Én már több mint 30 éve művelem ezt a szakmát, de még jó indikátorrendszert nem láttam. Igen kíváncsi vagyok, hogy mi az az indikátorrendszer, és még ráadásul a minősítést a honlapján közzé is teszi.

Ez súlyosbítva van a várólista problémájával, ahol a beteg csak azt tudja megnézni, különösen a központi várólistán, hogy ő még mindig 7., és telnek a hónapok. Azért, mert sokszor a várólistán elfoglalt helye nemcsak attól függ, hogy sorban hogy mennek a betegek, sajnos például a transzplantációs várólistán kiderül, hogy a 8., 9. vagy 10. klinikailag alkalmasabb, mint az előtte lévő. Tehát a várólista alig mond neki valamit. Fordulhat az egészségügyi felügyelethez, az kivizsgálhatja az ügyet.

Azt gondolom, hogy maga ez a törvény hozzáadás ahhoz az ötös csomaghoz, amit elszenvedünk itt. Eszembe jut az a történet, amelyikben egy gazdag úr lányát egy színész el akarja venni feleségül. Morfondírozik magában, azt mondja, nem baj, hogy színész, végül is az is lehet jó ember. Az sem baj, hogy szegény, mert én gazdag vagyok, és el tudom tartani a lányomat. Az sem baj, hogy elvált, hiszen az elvált férfiak is lehetnek jó családapák. Az sem baj, hogy öreg, mert végül is egy tapasztalt ember. De, azt mondja, ez mind így együtt? Hát, itt is az van, hogy öt törvény az egészségügyből nem lenne probléma, de ez mind így, együtt? Ez ránk nehezedik ebben a formátumban. Úgy gondolom, hogy ebben az egészségbiztosítási felügyelet a csúcs.

Valamit ugyan előrevetít, valami olyanfajta érdekvédelmi célt, hogy ha majd több-biztosítós modell lesz, akkor felülvizsgálja a szerződéseket. De most a hivatal megkettőződését látom benne, és elnézést kérek ezért a véleményért.

Forrás: parlament.hu