DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Wiener képviselő úr az alkotmányügyi bizottságban is elmondta, amikor kifogásoltuk a rövid időt, hogy nem november 10-én, hanem már november 3-án hozzá lehetett jutni ehhez a törvényhez, merthogy a számítógépen megjelent. Csak az is elhangzott a bizottság ülésén, hogy nem volt letölthető a törvény, mert lefagyott; ez egy akkora anyag, hogy a komputertechnika se alkalmas a dolog kezelésére és a közvetítésére. Egyébként, képviselő úr, és ha november 3-án jutottunk volna hozzá, akkor más a helyzet? Háromszáz törvény módosítását meg lehet tárgyalni, erre a tárgyalásra föl lehet készülni két hét, három hét, egy hónap alatt? Szakértők elemző munkáját lehet biztosítani? Ezt nem gondolják komolyan!
Egyébként mivel telt a múlt hét? Öt tárgyalási napunk volt itt a parlamentben, ebből három nap - csütörtök, péntek, szombat - költségvetési vita volt, ami valamennyi képviselő érdeklődési körébe kell hogy tartozzon, az egyéni választókerületekben lévő képviselőknek éppúgy, mint bármilyen szakterülettel foglalkozó képviselőknek. Ez a megoldás igenis elzárta annak a lehetőségét, hogy a képviselők ezzel a törvényjavaslattal megismerkedjenek. Ön kivétel. Kétségtelenül Répássy képviselő úr tudott arra időt szakítani, hogy annyit fölmérjen ebből a törvényből, amit itt elmondott, hogy hová fog ez a törvény vezetni, és milyen mögöttes célokat lát a törvény mellett, de a képviselők egésze számára ennek a törvénynek a megismerése nem volt lehetséges. Ennek a törvénynek a megtárgyalása és elfogadása, képviselő úr, nem felel meg egy demokratikus jogállam törvényalkotásával szemben támasztott követelménynek
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés