DR. SZEKERES IMRE honvédelmi miniszter: Köszönöm. Kisbarnakit 1950-ben Rákosiék ítélték el az ön által is felsorolt vádak alapján. A rehabilitációs bizottság rendelkezésére álló dokumentumok nem igazolták a súlyos vádakat. Tisztázásra szorul tehát, hogy mi történt. Ez a történészek és jogászok feladata, ezért felkértem a Hadtörténeti Intézetet, hogy a vitát szervezze meg; fontos, mert az igazságot ismernünk kell.

Képviselő úr, ön valótlanságot állított, amikor azt mondta, hogy én kezdeményeztem Kisbarnaki rehabilitációját. Ez inszinuáció, és visszautasítom! (Zaj a Fidesz soraiban.) Ön azt sejteti, hogy azonosulok a Szálasi-rezsim bármely szereplőjével. Ezt is visszautasítom. Nemcsak a Szálasi-, hanem a Horthy-rendszerrel sem vállalok közösséget, mint ahogy mindent megteszek, hogy a ma is jelentkező szélsőjobboldali jelenségek ellen fellépjek.

Nézzük a tényeket! Györgyi Kálmán legfőbb ügyész javaslatára a Solt Pál által vezetett Legfelsőbb Bíróság rehabilitálta őt 1998-ban, akkor, amikor megsemmisítette az 1950-es ítéletet, s ezzel utat nyitott a katonai rendfokozat visszaállításának. Ezt pedig a Honvéd Hagyományőrző Egyesület 2005-ben kezdeményezte. 2006. július 5-én egyhangúlag támogatta, és felterjesztette a köztársasági elnökhöz való továbbítás érdekében a honvédelmi miniszternek.

Vizsgálatot kezdeményeztem, amely megállapította, hogy a miniszter köteles a javaslatot a köztársasági elnöknek továbbítani. Ezt tettem. Egy magánember megteheti, hogy érzelmei szerint ítélkezzen, de egy miniszternek a jogot kell követnie még akkor is, ha esetleg nem ért egyet azzal. Ha megengednénk, hogy a jogot az érzelmek irányítsák, akkor megszűnne a jogbiztonság, a demokrácia. Itt a Házban is elnézést kérek, és sajnálatom fejezem ki mindazoknak, akikben ez a jogi lépés egy remélhetőleg örökre letűnt korszak sebeit tépte fel.

Az ön kérdésében rejlő utalást visszautasítom. (Taps.)

Forrás: parlament.hu