DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Őszintén szólva, el vagyok bizonytalanodva, hogy képviselő úr nem értette-e félre ezt a napirendet, amit most tárgyalunk. Beszélt az 1. pontról, de őszintén sajnálom, képviselő úr, javaslom az ajánlás elővételét a táskából, hiszen az Molnár László képviselőtársamnak a címre vonatkozó módosító indítványa. Ahogy az 5. pont is Molnár László képviselő úrnak egy teljesen más módosító indítványa. A 8. pontot ugyan képviselőtársaimmal magam jegyzem, de ez a felügyelet tagjainak megválasztására, jogkörére, a jelölő szervezetekre vonatkozik. Szeretném elmondani, hogy ebben az ügyben az öt törvényjavaslat és a várólista nagyon nehezen illeszthető be a felügyelet jogkörébe úgy, ahogy ezt képviselő úr előhozta.
Bármennyire is sajnálom, képviselő úr, de az egészségügyi ellátás, ahogy az orvosi ellátás is, mindegy, hogy minek nevezzük, de egy nagyon szigorú szakmai szabályozás alatt álló tevékenység. Biztosíthatom a képviselő urat, ha utánagondol, be fogja látni, hogy ennek az ellenőrzése egyáltalán nem egy ördögtől való dolog, hiszen nem mindegy, hogy a biztosítási díjak, az egészségügyi járulékok összességében jelentős tömegét mire fordítjuk.
(23.40)
Ha valaki azt gondolja, hogy nagyon kevés a pénzünk, akkor különösen fontos, hogy az ellenőrzés szakszerű és nagyon pontos legyen, éspedig a betegek érdekében. Arra kérem, hogy beszéljünk inkább erről.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés