GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! Megmondom őszintén, értetlenül állok a hír előtt, miszerint a Honvédelmi Minisztérium rehabilitációs bizottságának kezdeményezésére, a miniszter úr előterjesztésére a köztársasági elnök 2006. szeptember 15-ei hatállyal posztumusz helyreállította néhai Kisbarnaki Ferenc eredeti rendfokozatát. E lépéssel a Magyar Köztársaság visszaadta Kisbarnaki Farkas Ferenc Szálasitól kapott, majd a második világháborút követően elvett vezérezredesi rangját.

A rehabilitált vezérezredes életútja, azon belül is a nyilas puccs idején játszott szerepe meggyőződésem szerint nem ad okot semmiféle elismerésre. E lépéssel, Kisbarnaki Ferenc rehabilitálásával a nyilas rezsim egyik fontos vezető személyének ad a Magyar Köztársaság felmentést. Nem látom okát annak, hogy miért kell rehabilitálni egy olyan embert, aki a német megszállás, a nemzeti függetlenség maradékának elvesztése idején a vele tárgyaló német tiszteket támogatásáról biztosítja, a nyilas puccs idején a nemzetvezető mellé áll, amiért is Szálasi soron kívül előlépteti vezérezredessé, mely rangot most a minisztérium javaslatára a köztársasági elnöktől visszakap; aki a Szálasi-rezsim idején felelős szerepet vállalt elhelyezési kormánybiztosként, valamint a Magyarország háborús kiugrási kísérletében részt vevő katonatisztek perében Sopronkőhidán, ahol a bíróság elnökeként tevékenykedett.

Meggyőződésem szerint a rehabilitációt nem alapozhatja meg a Rákosi-korszak megkérdőjelezhető bírósági gyakorlata alatt 1950-ben Kisbarnakival szemben hozott ítélet rendszerváltást követő újratárgyalása, megsemmisítése, mert a Szálasitól kapott rang visszaadása már nem a kommunista diktatúra ítéletéről szól, hanem elsősorban a Szálasi-diktatúra megítéléséről és Kisbarnaki abban játszott közreműködői szerepéről.

Mindezek ismeretében a következő kérdést szeretném feltenni: mi oka volt arra a miniszter úrnak, hogy kezdeményezze a rehabilitációt?

Várom a miniszter úr megtisztelő válaszát.

Forrás: parlament.hu