ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Most az előterjesztő által támogatott módosító javaslatokról határoz az Országgyűlés. A támogatott javaslatok elfogadása kizárja az ajánlás 1., 5., 9. és 50. pontjait, továbbá a kiegészítő ajánlás 3., 6., 10., 12., 13., 15., 19., 20., 22. és 24. pontjait.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést elfogadja-e a támogatott javaslatokat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 343 igen szavazattal, 2 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Most azokról a módosító javaslatokról határozunk, amelyekről a Házszabály értelmében még szavazni lehet.

Az ajánlás 2. pontjában Jakab István és Ángyán József a 3. § (4) bekezdésében a törvény 2. § q) pontjában a pufferzóna fogalmát egészítik ki termesztési tilalommal. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 147 igen szavazattal, 192 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.

Az ajánlás 3. pontjában Bagi Béla és Ángyán József a pufferzóna fogalmát egészítik ki egyes konkrét növényfajokra vonatkozóan. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 146 igen szavazattal, 193 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Az ajánlás 6. pontjában Ángyán József és mások az 5. §-ban a törvény 4. § (1) bekezdés a) pontjában megnevezik a hatáskörrel rendelkező hatóságot. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 146 igen szavazattal, 195 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Az ajánlás 7. pontjában Fülöp István és Ángyán József az 5. §-ban a törvény 4. § (1) bekezdés b) pontjában nevesítik a hatáskörrel rendelkező bizottságot. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 149 igen szavazattal, 192 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Az ajánlás 8. pontjában Fülöp István és Ángyán József az 5. §-ban a törvény 4. § (2) bekezdés a) pontjában az egyeztetési kötelezettség szabályát módosítják.

A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 146 igen szavazattal, 187 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Az ajánlás 10. pontjában Bagi Béla és Ángyán József a 6. §-ban a törvény 5. § (4) bekezdésében a géntechnológiai bizottság tagjaira vonatkozó összeférhetetlenségi nyilatkozattételi kötelezettséget terjesztenek elő. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 147 igen szavazattal, 190 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.

(18.50)

Az ajánlás 12. pontjában Czerván György és Ángyán József a 6. §-ban a törvény 5. § (4) bekezdésében a géntechnológiai bizottság tagjai megbízatásának időtartamára vonatkozó rendelkezést terjesztenek elő. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 146 igen szavazattal, 191 nem ellenében, és 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Az ajánlás 13. pontjában Ángyán József a 10. §-ban a törvény 9. § (4) bekezdését egészíti ki. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 142 igen szavazattal, 197 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Az ajánlás 14. pontjában Ángyán József a 10. §-ban a törvény 9. § (5) bekezdését határidő kezdőnapjára történő utalással egészíti ki. A javaslat összefügg a 18. ponttal, így ezekről együtt döntünk. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 147 igen szavazattal, 193 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Az ajánlás 15. pontjában Ángyán József és mások a 10. §-ban a törvény 9. § (6) bekezdését vetőmagminta elhelyezésére vonatkozó kötelezettséggel egészítik ki. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 145 igen szavazattal, 191 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Az ajánlás 16. pontjában Ángyán József a 10. §-ban a törvény 9. § (6) bekezdését egészíti ki az egyes kockázatok felsorolásával kapcsolatban. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 145 igen szavazattal, 188 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Az ajánlás 17. pontjában Ángyán József a 10. §-ban a törvény 9. § (6) bekezdését a géntechnológiai bizottság új hatáskörével egészíti ki. A bizottságok ezt nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 145 igen szavazattal, 190 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Az ajánlás 19. pontjában Ángyán József a 12. §-ban a törvény 11. § (1) bekezdése második felének elhagyását kezdeményezi. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 130 igen szavazattal, 200 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Az ajánlás 20. pontjában Bagi Béla és Ángyán József a 12. §-ban a törvény 11. § (2) bekezdésének módosítását kezdeményezik, amelyben a felülvizsgálati szabályt módosítják. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 140 igen szavazattal, 190 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Az ajánlás 21. pontjában Járvás István és Ángyán József a 13. §-ban a törvény 11/B. § (2) bekezdését egészítik ki a végzáradékkal kapcsolatos vizsgálatokhoz kapcsolódó hatáskörökkel. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 146 igen szavazattal, 190 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Az ajánlás 22. pontjában Járvás István és Ángyán József a 13. §-ban a törvény 11/B. §-át új bekezdéssel egészítik ki. Az egészségügyi bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 146 igen szavazattal, 190 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Az ajánlás 24. pontjában Bányai Gábor és Ángyán József a 13. §-ban a törvény 11/C. § (2) bekezdését egészítik ki. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 145 igen szavazattal, 186 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Az ajánlás 25. pontjában Bányai Gábor és Ángyán József a 13. §-ban a törvény 11/C. § (3) bekezdésének kiegészítését javasolják. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 145 igen szavazattal, 191 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Az ajánlás 26. pontjában Ángyán József és mások a 14. §-ban a törvény 12. § (1) bekezdését egészítik ki a termék jelölésével kapcsolatban. Az egészségügyi bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 143 igen szavazattal, 189 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Az ajánlás 29., 30. és 31. pontjaiban egymás mellett is elfogadható javaslatok találhatók a termesztési engedély iránti kérelem kötelező elemeinek kiegészítésére.

Először az ajánlás 29. pontjáról szavazunk Bagi Béla és Ángyán József javaslata szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (A szavazógép nem működik.) Egy pillanat türelmet kérünk, képviselőink, mert a rendszert ellenőrizni kell. Még egyszer megismétlem a kérdést. Először az ajánlás 29. pontjáról szavazunk Bagi Béla és Ángyán József javaslata szerint. A bizottságok ezt nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 146 igen szavazattal, 188 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Most az ajánlás 30. pontjáról döntünk, amelyet szintén Bagi Béla és Ángyán József terjesztett elő. A mezőgazdasági bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 157 igen szavazattal, 178 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

(19.00)

Most a 31. pontról szavazunk Ángyán József és mások indítványa szerint. A mezőgazdasági bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 145 igen szavazattal, 191 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Az ajánlás 33. pontjában Font Sándor és Ángyán József a 20. §-ban a törvény 21/B. § (7) bekezdésének módosítását javasolják. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 147 igen szavazattal, 189 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Az ajánlás 34. pontjában Ángyán József a 20. §-ban a törvény 21/B. § (9) bekezdésében a menedékzóna minimális nagyságára vonatkozó rendelkezést módosítja. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 145 igen szavazattal, 189 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Az ajánlás 35. pontjában Kispál Ferenc és Ángyán József a 20. §-ban a törvény 21/C. § (1) bekezdés a) pontjának kiegészítését javasolják. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 152 igen szavazattal, 182 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Az ajánlás 36., valamint 37. pontjaiban szereplő indítványok egymás mellett is elfogadható javaslatokkal egészítik ki a 20. §-ban a törvény 21/C. § (1) bekezdését. Ezekben további feltételeket terjesztenek elő a növénytermesztés engedélyezéséhez kapcsolódóan.

Először a 36. pontról szavazunk Ángyán József és mások javaslata szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 150 igen szavazattal, 181 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Most az ajánlás 37. pontjáról döntünk, szintén Ángyán József és mások javaslata alapján. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 143 igen szavazattal, 190 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Az ajánlás 38. pontjában Ángyán József a 20. §-ban a törvény 21/C. § (4) bekezdésében határidőket módosít. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 143 igen szavazattal, 187 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Az ajánlás 40. pontjában Járvás István és Ángyán József a 20. §-ban a törvény 21/C. § (10) bekezdésének módosítását kezdeményezik. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 141 igen szavazattal, 190 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Az ajánlás 41. pontjában Ángyán József a 20. §-ban a törvény 21/D. § (1) bekezdésének kiegészítésével mintavételi lehetőség biztosításának kötelezettségét terjeszti elő. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 152 igen szavazattal, 182 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Az ajánlás 45. pontjában Font Sándor és Ángyán József a 20. §-ban a törvény 21/D. § (6) bekezdésének elhagyását javasolják. Ennek elfogadása kizárja a 46. pontot. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 136 igen szavazattal, 199 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Az ajánlás 46. pontjában Ángyán József és mások az előbb említett rendelkezés helyébe kártérítési pénzügyi alap létrehozásának szabályát terjesztik elő. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 143 igen szavazattal, 191 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Az ajánlás 47. pontjában Ángyán József a 20. §-ban a törvény 21/E. § (2) bekezdésében nyilvántartási időtartam megemelését javasolja. A gazdasági bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 149 igen szavazattal, 181 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Az ajánlás 48. pontjában Bagi Béla és Ángyán József a 20. §-ban a törvény 21/E. §-át új bekezdéssel egészítik ki. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 145 igen szavazattal, 191 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Az ajánlás 49. pontjában Ángyán József a 20. §-ban a törvény 21/E. §-át a módosítási gyorsteszt forgalmazásának kötelezettségével egészíti ki. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 150 igen szavazattal, 178 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Az ajánlás 51. pontjában Czerván György és Ángyán József a 28. § (1) bekezdésének módosításával a hatálybalépés időpontját változtatják meg. A mezőgazdasági bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 154 igen szavazattal, 179 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Az ajánlás 53. pontjában Czerván György és Ángyán József a 28. §-t új rendelkezésekkel egészítik ki. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 143 igen szavazattal, 188 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk. Megkérdezem, hogy van-e valakinek tudomása olyan módosító javaslatról, amelyről kellett volna, de nem szavazott az Országgyűlés. (Nincs jelentkező.) Úgy látom, hogy nincs.

Tisztelt Országgyűlés! A zárószavazásra a következő ülésünkön kerül majd sor.

Tisztelt Országgyűlés! Arra figyelemmel, hogy a frakciók bizottsági tagcserékre nem tettek javaslatot, személyi döntésekre a mai napon nem kerül sor.

A határozathozatalok végére értünk. Most két perc technikai szünetet rendelek el. (Rövid szünet.)

(19.10)

Tisztelt Országgyűlés! Rövid szünetünk végére értünk, folytatjuk munkánkat. Azt kérném tisztelettel képviselőtársaimtól, hogy aki a napirendi pont vitájában részt vesz, foglalja el a helyét, aki pedig úgy döntött, hogy ebben nem kíván részt venni, akkor az ne zavarja a többiek munkáját. (Folyamatos zaj. - Csenget.)

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Az előterjesztést T/1204. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/1204/4. számon kapták kézhez. Arra figyelemmel, hogy az előterjesztéshez érkezett módosító javaslat, amely a törvényjavaslat ugyanazon rendelkezését érinti, a két javaslatot összevontan tárgyalja meg az Országgyűlés.

Megnyitom a részletes vitát az ajánlás 1. és 2. pontjaira. Kérdezem, hogy kíván-e valaki felszólalni ötperces időkeretben. Úgy látom, hogy igen. Megadom a szót Kuzma Lászlónak, a KDNP képviselőjének.

Parancsoljon, képviselő úr! (Folyamatos zaj. - Csenget.)

Forrás: parlament.hu