PELCZNÉ DR. GÁLL ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az önök reformoknak nevezett megszorításai folyamatos félelemben és bizonytalanságban tartják az embereket. Eddigi kormányzati tevékenységük enyhén szólva nem ad okot a bizakodásra.

Nézzünk egy picit a számok mögé, nézzük meg, hogy mit eredményezett az önök tevékenysége a női munkanélküliség vonatkozásában. Egy olyan diagramot tartok a kezemben, amely az ezredfordulótól napjainkig mutatja a munkanélküliségi ráta alakulását. Ön nyilvánvalóan ismeri ezt a tendenciát, ismeri a benne foglalt számokat, sőt egy egész minisztériumi apparátus áll a háta mögött, hogy a korai figyelmeztető jelekből valamiféle kezelési módot tudjon formálni. 1998 és 2002 között a polgári kormány idején 90 ezerrel nőtt a női foglalkoztatottak száma, miközben 40 ezerrel csökkent a munkanélküli nők száma, így a Horn-kormány által örökségül hagyott 7 százalékos szintről 5 százalékra tudtuk csökkenteni a női munkanélküliségi rátát. Ellenben az önök kormánya 2002-től kezdődően oly fontosnak tartotta ezt a kérdést, hogy elfelejtette kezelni, azt csupán a szólamok szintjén tette meg, így a munkanélküliségi ráta az 1998 előtti szintre, 8 százalékra emelkedett. Önök csak a szólamok szintjén kezelik ezt a kérdést. Egyáltalán ismerős még önöknek az a fogalom, hogy női foglalkoztatás? Vagy a család fogalma? Mert a családok tudják, hogy önök milyen szinten kezelik őket: sarcolják őket a vizitdíjtól kezdve mindenféle újabb és újabb adókkal.

Kérdésem a következő. Hogyan képzeli és mikorra garantálja az EU-s foglalkoztatási szint elérését? Kérem önt - persze csak akkor, ha figyel rám -, hogy a 2006 és 2010 közötti időszakra a női foglalkoztatás és munkanélküliségi ráta vonatkozásában konkrét számot mondjon.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

Forrás: parlament.hu