DR. FAZEKAS SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Érdekes volt hallgatni - és hát megható is - Béki Gabriella hozzászólását itt az SZDSZ gondolkodásmódjáról. Néhány körülményre azért fel szeretném hívni a figyelmet.
Itt van ez a "segélyért munkát" dolog, és hogy ez mennyire fontos, és hogyan kellene ösztönözni. Ez nem olyan túl régi téma, a polgári kormány idején volt egy vita ezzel kapcsolatban, ott Béki Gabriella azt mondta, hogy a rendszerváltás óta a legembertelenebb jogszabály az, amikor a "segélyért munkát" jeligével tárgyaltuk a megfelelő törvények módosítását; tehát ez így volt. Azt hiszem, hogy az idő próbáját kiállta ez az intézmény, azért van most itt előttünk. Kiállta az idő próbáját, nem úgy, ahogy az SZDSZ szociálpolitikája, amelyről az emberek egyébként véleményt alkottak a mostani önkormányzati választáson, amikor egy élő klasszikust idézve, a Nagykörúton belülre utasították az SZDSZ önkormányzatait, hiszen azt hiszem, nincsen olyan liberális felfogásmód, amely megcáfolná a népfelség elvét, és azt hiszem, hogy a lakosság erről ítéletet mondott. Véleményt alkotott az SZDSZ politikájáról, és azon belül a szociális ügyekhez való hozzáállásról is.
Ami elhangzott, amit hallhattunk, azok teóriák és szép szavak, amelyekre rácáfolt a gyakorlat a helyi szinteken is és most, itt a parlamentben is.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés