GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Belekezdtem egy gondolatba, majd a miniszter úr érintette is ezt a gondolatot. Igazából arról szól a történet, hogy a nyolcvanas évek végének, kilencvenes évek elejének a legnagyobb vesztesei azok voltak, akik szakmai tudással nem rendelkeztek, a munkaerőpiac azt igazolta vissza, hogy igazából rájuk nincs olyan mértékben szükség, mint ahogy a korábbi időszakban a foglalkoztatás tekintetében helyt tudtak kapni.

Akár kimondjuk, akár nem mondjuk ki, a romák, a cigány lakosság nagyobb mértékben érintett ilyen értelemben, mert alulképzettebbek. Nekünk felelősségünk van abban - meggyőződésem szerint kölcsönösen -, hogy az alulképzettség vonatkozásában változtatásokat indítsunk el, változtatásokat az általános iskolai, majd a szakképzés megszerzése tekintetében elsődlegesen, és azért, mert ez adja meg az esélyét a normális életnek. Azt hiszem, azt gondolom - hogyan mondtam? -, kétirányú ez a dolog: minden állami-társadalmi segítséget meg kell adni a tekintetben, hogy ez a folyamat ilyen irányban alakuljon, másik oldalról pedig a motivációs hajlandóságot fel kell ébreszteni, hogy van értelme, van miért szakmai tudást szerezni.

Csak egy példát szeretnék mondani: ugyan nem a mostani törvény keretei között tárgyaljuk, de még a mai napon a foglalkoztatási törvény keretei között fog szóba kerülni, hogy például, aki az álláskeresési támogatás keretei közül képzési lehetőséget vesz igénybe, arra vállalkozik, abban az időszakban, amíg képezteti magát, a keresetpótló juttatás összegét kapja, ami a minimálbér korábbi 60 százalékával szemben 100 százalékos mértékű. Ez nyilván a megélhetés alapjait segíti. Azt gondolom, ez is egy eszköz, és sok minden egyéb eszközzel kell segíteni, de az önazonosulás készségét is erősíteni kell, mert másképp nem tudunk célba érni e tekintetben.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

Forrás: parlament.hu