HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm, elnök úr. Három dologra szeretnék reagálni. A képviselő úr úgy tünteti fel a visszafizetést, mintha ezt önként és dalolva tenné meg, peren kívül a kormány. Van egy európai bírósági ítélet, ami erre kötelezte. Ez az egyik.
A másik az árrés kérdése. Nagyon megütötte a fülemet, mert azt mondta, hogy ha nem lenne regisztrációs adó, benyomulna a kereskedői haszon. Szóval az egész kormány adófilozófiája tulajdonképpen ebben a mondatban tetten érhető meg megfogható: ki tud többet elvenni a vevőtől?
Miért gondolja, hogy egy szabad piac, ahol a piaci viszonyok szabályoznak, ott ezt lehetővé tennék? Ott kialakulna egy normális piaci verseny. Most az a helyzet, hogy nem a piac szereplői versenyeznek egymással, ahogy ennek normális esetben lenni kéne, hanem a kormány meg a piaci szereplők próbálnak egymással szemben valahogy érdeket érvényesíteni.
(0.30)
A harmadik pedig a szabályozás kérdése. Szemléletes volt, ahogy felsorolta a szén-monoxid-kibocsátást, a szén-dioxidot és egyéb káros anyagokat. Ez rendben van, de a szabályozásnak a szigorításon kívül van egy másik módja is: például környezetterhelési díjként lehetne nullával terhelni azokat, amelyeknek a kibocsátása nulla közeli, és lehetne egész komoly tétellel terhelni azokat, amelyek a környezetet terhelik, sőt ez arányos is lehetne, meg ráadásul akkor még igazságos is.
Tehát én azt nehezen tudom elfogadni, hogy mindenkit büntessünk meg, de lehetőleg jobban azt, akinek kevesebb pénze van.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés