SIMON GÁBOR, foglalkoztatási és munkaügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A foglalkoztatási bizottság megtárgyalta, ugyan két napirendi pont keretében, de mindkét tárgyalás eredményeként hasonló szavazati arányban, 10 igen és 9 tartózkodással elfogadta és általános vitára alkalmasnak találta mind az Országos Érdekegyeztető Tanácsról, mind pedig az ágazati párbeszéd bizottságról szóló törvényjavaslatot.

Nagyon jó vita volt, de mielőtt kifejteném a bizottság többségi álláspontjának a részletesebb ismertetését, egy mondatot engedjenek meg. Államtitkár úr említette, szeretném én is azt mondani, hogy teljesen egyöntetű volt az álláspontunk abban, hogy rendkívül nagyra értékeljük azt a munkát és együttműködést, amely az Országos Érdekegyeztető Tanács szociális partnerei, a munkaadói és a munkavállalói oldal képviselői részéről volt abban a szakaszban, hogy ez a törvény létrejöhetett.

Tehát megtárgyaltuk ezt a két törvényjavaslatot, a vitában sok mindenről szót váltottunk, leginkább arról, hogy a szociális párbeszéd fontossága és ennek a jogszabályokba való illesztettsége milyen módon segíti elő az együttműködést a felek között. Beszéltünk arról, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanács esetén ez nem egy ma kezdődő történet, hanem egy 18 évre visszavezethető hosszú, az érdekegyeztetés különböző szakaszaiban különböző módon megjelenő együttműködést magába foglaló és jogszabályba illesztő munkáról van szó. Tudjuk azt is, hogy az Alkotmánybíróság határozata kötelezett bennünket arra, hogy ezt a jogalkotói munkát elvégezzük, de túl ezen, ez sokkal fontosabb feladat volt, amelynek érvényt szereztünk ilyen módon.

A törvény sok alapfeladatot elvégez. Definiálja az Országos Érdekegyeztető Tanácsot, rögzíti a feltételeket, amelyek a részvételhez szükségesek, ezt mind munkaadói, mind munkavállalói oldalon megteszi. Ezt nagyon precízen megfogalmazza, ebben a szociális partnerek egyetértettek. Rendelkezik arról, hogy egy háromoldalú, tripartit testület, az országos részvételt megállapító bizottság feladata, hogy megállapítsa, valójában megtörténik-e ezeknek a feltételeknek a teljesülése. Beszélhetünk arról, de majd valószínűleg az általános vitában lesz mód erről szólni, hogy azért ez a hosszú, 18 éves történet különböző szakaszokra osztható, ahol voltak intermezzók. 1998-2002 között azért, mert mindannyian emlékszünk rá, hogy az akkori kormányzati időszakban az Országos Érdekegyeztető Tanács egy metamorfózison ment át, és hogyan alakult át Országos Munkaügyi Tanáccsá, hogyan veszített el bizonyos jogosítványokat, de gondolom, a vitában lesz mód arra, hogy hosszasan beszéljünk a jogérzékenységünk ezen megjelenéséről is. Úgyhogy, mindannyian úgy gondoljuk, hogy az OÉT-ről szóló egy fontos küldetéssel bíró jogszabály.

Pár mondatot az ágazati párbeszéd bizottság létrehozataláról is hadd mondjak. Talán azt kell mondanom, hogy ez az a jogszabály, amelyet maguk a szereplők - elnézést a profán fogalmazásért - izzadtak ki, azzal, hogy éveken keresztül nagyon tudatosan törekedtek arra, hogy az ágazatokban létrejövő párbeszéd intézményesüljön, hogy ott létrejöjjön a munkaadók és munkavállalók részvételével egy olyan együttműködés, amelyet aztán jogszabályba lehetett illeszteni. Fontos az a PHARE-projekt, PHARE-program, amelynek a keretében ez az egész folyamat elindult, de talán ugyanilyen fontos, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanács maga is végig támogatólag lépett bele, hogy nemcsak makroszinten, hanem ágazati szinten is létrejöjjenek a párbeszéd intézményei.

(17.50)

Éppen ezért, mindezek figyelembevételével azt gondolom, hogy ezek a törvényjavaslatok rendkívül fontosak, a Magyarországon oly sokat említett párbeszéd, szociális párbeszéd tekintetében nélkülözhetetlenek, éppen ezért kérem a parlamenti patkó minden oldalán ülő, frakcióban dolgozó képviselőtársaimat, hogy ne csak tartózkodással viszonyuljanak a törvényhez, hanem azt, ha kell, akkor módosító javaslatokkal finomítva fogadják el. Mi a magunk részéről ezt javasoljuk, hogy ezt a két törvényt a parlament fogadja el.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu