TELEKI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azt gondolom, ez a törvény mindenképpen arra is nagyon pontosan rá tud világítani, amit a képviselőtársam mondott az ellenzéki padsorokból a feketemunkával kapcsolatban, hogy keresett, de mégsem talált olyan szakmunkást, aki el tudott volna látni egy munkafeladatot. Azt gondolom, e törvény hatálybalépése lehetőséget ad arra, hogy az esélyegyenlőség érdekében azokat a kiskapukat, amelyeket most láthatunk, talán bezárja.
Mire is gondolok? Több kirendeltségen is lehet látni és tapasztalni, hogy ha regisztrálja magát valaki, akkor még nem biztos, hogy munkát is fog vállalni. Ha kiközvetítik, akkor onnantól kezdve jelzi azt, hogy ő nem akar dolgozni, és más szándéka van. Akkor nagyon sokszor ebben partnerek azok a munkaadók, akik fogadják. Ezért gondolom azt, hogy ha egy kicsit jobban megpróbáljuk kezelni ezt a kérdést, akkor nem kibújunk az alól, hogy hogyan tudunk dolgozni, hanem pont ellenkezőleg, a munkát fogjuk elfogadni. Ez az egyik oldal, amit nagyon fontosnak tartok.
A másik, amit Gúr Nándor képviselőtársam mondott, hogy az esélyegyenlőség megteremtése érdekében nem a szociális szféra felé tolja el a köz- és közhasznú munkában való foglalkoztatást, hanem azt mondja, hogy olyan teret biztosít a foglalkoztatási integrációra és reintegrációra, amelyre nagyon régóta vártak azok a halmozottan hátrányos helyzetűek, kiemeltképpen a romák, akik nem nagyon tudtak munkahelyeken eltölteni bizonyos időszakot. Ezért azt gondolom, hogy ha ezzel a törvénnyel meg tudjuk tenni azt, hogy a közmunkát és a közhasznú munkát ki tudjuk ajánlani a segélyezés helyett, akkor azt nagyon fontosnak tartom, mert végre el tudunk oda jutni, hogy valaki, aki még nem is szokta meg a munka világát, az mehessen, és tudja meg, mit jelent az, dolgozni, mit jelent időre elmenni bizonyos foglalkoztatási cégekhez. Azt gondolom ezért, hogy ezt a törvényt mindenképpen támogatni kell, hogy esélyt tudjon kapni az a csoport, amely eddig nem tudott kapni. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés