VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Kékesi Tibor képviselő úrnak szeretném mondani, hogy hallj, ne csak nézz. Ez arra vonatkozik, hogy több pontjával is foglalkoztam ennek a törvényjavaslatnak, többek között a lex Audi kérdésével, amelyet ön is megkerült a hozzászólásában, most, a kétperces reagálásában. Talán nem véletlenül, hiszen a hazai kis- és középvállalkozások megint csak vesztesei lettek egy kormányintézkedésnek. Ebből a szempontból tehát azt gondolom, hogy a kevesebb néha több.
Itt van előttem a bizottsági ülés jegyzőkönyve. Hadd idézzek két mondatot az ön hozzászólásából, a bizottsági vitából. Így hangzik: "Az általános vita keretei között néhány általános megjegyzést szeretnék tenni." Ez az első mondat. Most jön a második: "Az első az, hogy nyilvánvalóan az adójogszabályok köre egyike azon jogszabályi körnek, amelynél - mivel a pontosság éppen az adófizetés tényét vagy az adófizetés mértékét érdemben befolyásoló tényező, ha ez a napi gyakorlatból következően pontosításra, kiegészítésre szorul, akkor akármennyire is lefoglal bennünket a költségvetés, a zárszámadás vagy más reformtörvények vitája, ahhoz, hogy a költségvetés ilyen értelemben megalapozott legyen, és az adófizetők legalább e tekintetben védett vagy biztosabb álláspontot tudjanak elfoglalni az önkéntes megállapítás vagy az adóhivatali kivetés esetén - mindenképpen aktuális az év eleje előtt életbe léptetni azokat a módosításokat, amelyeket a jelenlegi gyakorlat szerint meg kell cselekednünk."
Tisztelt Képviselő Úr! Gondolom, hogy nem ilyen mondatokat várt tőlem a vezérszónoki körben. Én igyekeztem azokra a pontokra felhívni a figyelmet (Dr. Veres János Varga Mihálynak: Ehhez felkészültség is kell.), amelyek szerintünk a magyar gazdaság, a magyar gazdaság szereplőinek érdekeit sértik. Azt gondolom, ezt egyszerű, pontos és szabatos módon fejeztem ki. Arra kérem önt is, hogy ilyen módon járjon el.
Köszönöm, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés