DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Részint az oktatási témákhoz benyújtott néhány módosító indítvány tárgyában, részint pedig általában a módosító indítványokról szeretnék néhány szót szólni.

(17.50)

Az egyik az itt már sokat pertraktált, legutóbb Bóka István képviselő úr által firtatott új finanszírozási rendszer, az új normatíva. Ma már egyszer volt erről szó, tisztelt képviselőtársaim. Önmagában az új finanszírozási rendszer egyetlen fillért sem von ki a közoktatásból. Az új finanszírozási rendszer pusztán annyit idéz elő, hogy míg eddig, mondjuk, az 1-4. évfolyamot ugyanúgy finanszíroztuk, az 5-8. évfolyamot ugyanúgy és a középiskolát ugyanúgy, addig az új finanszírozási rendszerben évfolyamonként változó lesz a normatíva, annak megfelelően, ahogy egyébként a közoktatási törvény is más és más kötelező feladatokat ír elő az egyes évfolyamokon.

Az új finanszírozási rendszer tehát nem tesz egyebet, mint átrendezi az egész közoktatáson belül, az évfolyamokon belül a finanszírozást. Ami egyébként ténylegesen forrást von ki a közoktatás rendszeréből, az az, hogy az ehhez a teljesítménymutatóhoz rendelt normatív támogatás összege 2 millió 550 ezer forint. Ennek következtében igaza van egyébként mindenkinek, aki ezt mondta, a 2007-2008-as tanévben mintegy 7,2-7,3 százalékos forráskivonás valósul meg a közoktatásban. Értelemszerűen ezt a forráskivonást úgy lehetne megszüntetni, hogyha ezt a 2 millió 550 ezer forintot, mondjuk, 2 millió 700-valamennyire emelnők föl.

Tett erre egyébként Tatai-Tóth képviselőtársunk javaslatot. Ezzel a javaslattal az egyetlen probléma az, hogy áthúzódó hatásai miatt már egy év múlva is finanszírozhatatlanná válik. Mindenesetre ez a javaslat valamelyest kisimítaná az átmenetet, ez kétségtelen tény, vagyis azt a drasztikus változást, ami éppen a belépő évfolyamokon, tehát az 1., 5., 9. évfolyamon valósul meg, valamelyest mérsékelné, és természetesen akkor a későbbi évfolyamokon lenne meredekebb a csökkenés.

Még egyszer azonban: ez a finanszírozási rendszer önmagában semmiféle forráskivonást nem jelent, ez pusztán jobban tükrözi, hogy úgy mondjam: tükröt tart a fenntartó elé a tekintetben, hogy melyek az államilag kötelezően előírt feladatok az egyes évfolyamokon, mennyi az erre jutó pénzösszeg, és mennyi az a pénzösszeg, amit a fenntartó saját elhatározásából a helyi pedagógiai programokban vállalt többletfeladatok finanszírozására juttat az intézményben.

Második témaként a ma ugyancsak sokszor pertraktált művészetoktatásról néhány szót. Tisztelt Ház! Erről is vitatkoztunk ma már. A helyzet az, hogy a művészetoktatásból történő forráskivonás, ahogy a benyújtott módosító indítványokat nézem, a Ház mindkét oldalának fáj. Mindenki megpróbál valamilyen korrekciót ebben végrehajtani, ugyanakkor azt kell mondani, hogy ha aközött kell választani, hogy a pénzt onnan vesszük el, ahol a gyerekeinket írni, olvasni tanítják meg és az alapvető készségekre, vagy ahol az alapfokú művészetoktatás folyik, akkor, ha muszáj, még mindig inkább az utóbbiból vagyunk kénytelenek forrást elvonni.

Mindenesetre a benyújtott módosító indítványok igyekeznek különböző megfontolások alapján, más és más módon korrigálni ezt az elvonást. Az egyik például, és erre szeretném a figyelmüket felhívni, amelyik helyreállítaná a korábbi normatívákat a hátrányos helyzetűek esetében - a közoktatási törvényben pontosan definiált, hogy mit jelent a hátrányos helyzet -, és mások esetében vonna el, magyarán: ott, ahol egyébként a törvény által amúgy is előírt egyéni hozzájárulás beszedhető, a törvény megtiltja azt, hogy hátrányos helyzetűtől hozzájárulást szedjenek az alapfokú művészetoktatáshoz. No, ahol viszont nem tiltja meg, ott erre lehetőség van, vagyis ott volna érdemes a normatívát esetleg csökkenteni, és másutt helybenhagyni.

A harmadik ilyen témakör a tankönyvellátás. Régi vita, hogy mindenkinek ingyenes tankönyv vagy a rászorulóknak ingyenes tankönyv. Úgy látom, hogy az a javaslat, ami most a törvényjavaslatból körvonalazódik, korrekt módon köt kompromisszumot e között az álláspont között. Mindenkinek, aki rászoruló, ingyenes tankönyv, és hogy ki a rászoruló, azt ki-ki maga dönti el. A konstrukció ugyanis olyan, hogy az ingyenes tankönyvet nem feltétlenül új tankönyv juttatásával, hanem az iskolai könyvtáron keresztül kikölcsönzött tankönyvekkel, több évfolyamon keresztül használható tankönyvekkel is lehet vagy esetleg kell teljesíteni.

Ebben a helyzetben nyilvánvaló az, hogy aki rá van szorulva erre, az kölcsönözni fogja a tankönyvet akkor is, ha az használt, aki nincs rászorulva, aki úgy gondolja, az pedig meg fogja vásárolni piaci áron a tankönyvet a gyermekének.

Negyedszer, tisztelt képviselőtársaim, néhány benyújtott módosító indítványhoz szeretnék rövid megjegyzéseket fűzni. Elhangzott ma már itt többektől, többek között a pénzügyminiszter úrtól is az ellenzéki pártok által benyújtott módosító indítványoknak néhány olyan sajátossága, hogy a benyújtott indítványok lényegesen több pénzt vesznek el az egyes rovatokról, mint amennyit oda eredetileg beállított a kormány.

Ilyen célpont az ellenzéki pártok számára a Magyar Televízió Közalapítvány, a központi egyensúlyi tartalék, amelyet majdnem teljes egészében elvonni javasolnak. Nem tudom, mi történik akkor, hogyha, mondjuk, árvíz van; nem, az árvíz nem onnan van, mondjuk, a költségvetés valamelyest elszalad, ahogyan ez már az elmúlt években előfordult, hogyan lehet ezt kipótolni - ezt nem sikerült. De hasonlóképpen a felsőoktatási intézmények gazdasági tanácsainak támogatását is teljes egészében elvonnák. Ugyanez a helyzet a foglalkoztatási és szociálpolitikai információs és tanácsadó szolgálatokkal. Nem is beszélve aztán a 2011. évi magyar EU-elnökségre való felkészülésről, ahonnan már az összeg másfélszeresét vonnák el.

Külön figyelmet érdemel e tekintetben a lakossági tájékoztatáshoz kapcsolódó kiadások fejezete, ahonnan az előre tervezett összeg 8-9-szeresét vonnák el ellenzéki képviselőtársaink.

Egyszer már volt szó róla, még egyszer fel kell hívnom a figyelmet arra, hogy a számos fideszes képviselőtársunk által benyújtott módosító indítvány, amely a közoktatási normatívák összegét kívánja 14,5 milliárd forinttal megemelni, ennek forrását számos más helyről szedi össze. Ezek közül az egyik a kormányzati személyügyi feladatok támogatása, ahonnan ehhez az egy feladathoz, tehát ebben az egy módosító indítványban vonnák el az ott szereplő összeg több mint másfélszeresét. Azt hiszem, ilyenre eddig még nem volt példa a magyar parlament történetében.

Végezetül, tisztelt képviselőtársaim, külön feltűnő az, hogy fideszes képviselőtársaink valamiért rettenetesen haragszanak az informatikára. Minden olyan előirányzat, ahol vélhető vagy megnevezés szerint informatika van, az áldozatul esik az önök faragásának. A Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivataltól kezdve az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium informatikai rendszerek támogatásán keresztül egészen a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumig, ahonnan csak és kizárólag informatikai feladatoktól vonnának el pénzt, a közhálóprogramtól, az információs társadalom stratégiai tervezésétől, az információs társadalom fejlesztésétől és a digitális szakadék csökkentésétől, és attól, ami az informatikával szintén elég szoros kapcsolatban van, a távközlési szolgálattól.

Tisztelt Ház! Nem értem, hogy mi vezeti ellenzéki képviselőtársainkat az informatika elleni ilyetén keresztes háborúban, de azt gondolom, hogy nem jó irány. A kialakuló új egyenlőtlenségek egyik legpregnánsabbika a digitális írástudatlanság, nem kellene efelé továbbmenni.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu