DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Én ezt pontosan tudom, és nekem nem kell azt elmesélni, hogy a Fidesz és a KDNP vállalja egymást. Azt, amit itt a parlamentben együttműködés címén egymás plagizálásával szoktak művelni, nehéz is másnak tekinteni, mint hogy vállalják egymást.
Én azonban nem mondtam semmit a Fidesz sajtószolgálatáról. Én azt mondtam, hogy Soltész képviselő úr azt olvasta fel, ami a Fidesz sajtótájékoztatóján elhangzott a költségvetés általános vitája előtt, ezért mondtam, hogy bizonyára eltévesztette a naptárat.
Ami már most az említett fizetéseket illeti, Molnár képviselő úr megint csak nem figyelt, úgy látszik. Soltész képviselő úr egy szót nem szólt arról, hogy itt az állami vállalatoknál - egyébként a miniszter úr által azóta elmondott -, a piaci szférában nem túlzottan magasnak tekinthető javadalmazását említette volna. Soltész képviselő úr kifejezetten azt mondta, hogy önöknek ott, a túloldalon a fizetéseiket egy kicsit csökkenteni kellene. Én meg erre azt bátorkodtam mondani, hogy: a) önöknek ott, a túloldalon ugyanannyi a fizetésük, mint a miénk; b) ebben a kormányzati ciklusban a törvényhozási - és nem törvénykezési - munkát azzal kezdtük, hogy ezt a fizetést valamennyiünk esetében csökkentettük.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés