DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Kivételesen nem az előbbiekhez kívánnék kapcsolódni, hanem egy benyújtott módosító indítványhoz, amely az osztatlan földtulajdon kimérésének a költségeire vonatkozik.

Tizenhat évvel ezelőtt nem sikerült a magyar birtokszerkezetet úgy átalakítani, ami akár szerencsés, akár jó, vagy akár csak igazságos lenne, és tizenhat év alatt egyik párt sem mondhatja el magáról, hogy ebben az ügyben valami átütőt tudott volna végrehajtani. Holott ez a kérdés meggyőződésem szerint legalább olyan fontos, mint a gázár, mint amilyen fontos az összes többi ügy, amely itt most a Ház előtt szerepel.

Az a költség, amelyet itt megjelöltek többletforrásként, nem is elégséges, de legalább valaminek az előmozdítására alkalmas. Nevezetesen arra, hogy elinduljon egy kedvező folyamat, elindítható legyen az 1 millió 200 ezer hektár területnek a felhasználása egy valóságos és igazságosabb birtokszerkezet kialakítására. Erre a mód és a lehetőség még adott. Ha ezt az utolsó lehetőséget is elhalasztjuk, vagy ezt is kihagyjuk, ezt sem akarjuk végrehajtani, végzetes hibát követ el mindkét oldal, mert ki kell jelentenem, hogy a magyar vidék helyzete döntően azon múlik, hogy ezeket a hátrányos és nagyon-nagyon nehezen kezelhető birtokszerkezeti ügyeket meg tudjuk oldani vagy nem. Ez közös feladat.

Szeretném nagy nyomatékkal mondani, elfogadhatatlan itt is az az érv, amelyre egyébként már képviselőtársaim más ügyekben utaltak, hogy majd az Európai Unióból ideérkező pénzekkel lehet ezt kiegészíteni. Nem, kérem szépen, a biztosat kell mellétenni, a költségvetési biztos pénzeket, és a bizonytalanokat kell olyan helyzetben felhasználni, olyan ügyekben felhasználni, amelyek nem ennyire égetőek és fontosak.

Kérem a tisztelt Házat, támogassa ezt a módosító indítványt, amely nem az én módosító indítványom, de azért kellett eljönnöm és elmondani, mert a birtokszerkezet ügyében történő minden megszólalást fel kell használnunk arra, hogy egy igazságosabb és az elkövetkező időkben emberségesebb helyzet alakulhasson ki a magyar vidéken.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu