FARKAS FLÓRIÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Azt javaslom önöknek, tisztelt kormányzati képviselőtársaim, hogy ha tényleg akarnak segíteni - nem vonom én ezt teljesen kétségbe - a rászorulókon, akkor állítsák vissza a családtámogatási rendszert, és legalább a gyerekek tudnak menni iskolába, tudnak enni, és jól érzik ott magukat, amiket önök elvontak. Ezzel ártottak legtöbbet a cigányoknak is és a rászorulóknak is! (Tatai-Tóth András: Nem kapják meg az adókedvezményt?)
Ami pedig a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség és a Magyar Szocialista Párt cigánypolitikáját illeti, hát ne haragudjanak, egy kicsit röhejes. Azt javaslom önöknek, hogy mindig azt a cigánypolitikai normát próbálják meg követni mind szakmaiságában, mind politikai vonatkozásában, mint amit a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség követ, akkor szerintem lesz egy forradalmi, modellértékű cigánypolitika Magyarországon.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés