GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Bóka István megszólalása után azzal kell kezdenem, hogy láthatóan szükséges és indokolt, hogy tárgyszerű vitát folytassunk az Országgyűlésben az önkormányzati finanszírozás alapkérdéseiről. A benyújtott költségvetés e tekintetben nem hoz érdemi fordulatot, bár hozzányúl az oktatásfinanszírozáshoz, ami az egyik legérzékenyebb eleme az önkormányzati intézményfenntartó költségeknek.
Ezzel az iránnyal kapcsolatosan nagyon komoly szakmai vita zajlott az előterjesztés elkészítése előtt is, és azóta is nagyon sok bírálat érte ezt az elemet; mint ahogy azt az elemet is a liberálisok részéről, hogy jó irány-e az, hogy a helyben maradó személyi jövedelemadót, amelyet egyébként korábban, a Fidesz-kormány alatt vittek le 5 százalékra, mi a 2002-es ciklusváltást követően 10 százalékra emeltük, éppen azért, hogy az önkormányzatok szabad rendelkezésű forrásai növekedjenek, illetve az önkormányzatok gazdálkodási mozgástere nőjön.
Most ezzel ellentétes irányban történt egy lépés, a 10 százalékról lementünk 8-ra. És most van egy új javaslat itt a parlamentben Tatai-Tóth András részéről. Nem azt vitatom, hogy nem kell újragondolni és végiggondolni, hogyan jussanak hozzá a különböző településtípusok terheik figyelembevételével a lehető legjobban a forrásokhoz, az oktatás költségeinek fedezetéhez. Azt vitatom, hogy lehet-e, és elfogadható-e az a gyakorlat, hogy a költségvetési vitában egyszer csak teszünk egy javaslatot, és egy ilyen fontos kérdésben, ami az állami újraelosztást, az önkormányzatok bevételeit közvetlenül érinti, egyszer csak 8 százalékpontról további 2 százalékpontos csökkentést kezdeményezünk.
Azt gondolom, ezek ennél sokkal érzékenyebb kérdések, ezért indokoltnak is tartom, hogy az ezzel kapcsolatos egyeztetések is komolyabbak legyenek.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés