HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Urak! Sok kritika érte az ellenzéket a vonatkozásban, hogy a beadott módosító javaslatok nagy összegűek, nem megalapozottak, nem megfontoltak, az egész költségvetés szerkezetét át kívánják alakítani, tehát olyan vádak, amelyek ha igazak, akkor nagy baj, hogy így van, ha meg nem igazak, akkor pedig nagy baj, hogy rágalmazzák az ellenzéki képviselőket.
Már a költségvetési törvény általános vitájában is elmondtam, és most szeretném megismételni, hogy nagyon sok politikai döntés motivációjaként jelenik meg - vagy fékezőjeként, visszatartójaként -, hogy nincs rá pénz. Szeretném önöknek bebizonyítani, hogy nagyon sok dolog nem pénz, hanem politikai akarat kérdése. Nagyon sok politikai aktivitás fejthető ki viszonylag szűkös források mellett, és a szűkös források okozta helyzetet és hiányt politikai akarattal, politikai jó szándékkal pótolni lehet.
Három dologról szeretnék most beszélni, hiszen ma azoknak a javaslati pontoknak a napirendjénél tartunk, amelyek a fejezetek közötti átcsoportosítást célozzák meg; három viszonylag kis összegű módosító javaslatról, de olyan kis összegű módosító javaslatokról, amelyeknek a társadalomra gyakorolt hatása nem összemérhető azzal a pénzzel, amit ráfordítunk.
Az első javaslatot az ajánlás 165. pontja tartalmazza. Ez egy alapítványi támogatás. Sportról van szó, ráadásul speciális sportról, hiszen a kisebbségeket érinti. A Farkas János Alapítvány 1993-ban alapíttatott, és annak a nagy hírű labdarúgónak, Farkas Jánosnak az emlékét hivatott megörökíteni és az ő céljait szolgálni tovább, akire szívesen emlékezünk.
(14.20)
A cigány fiatalok sportolási lehetőségeit szerette volna és szeretné a továbbiakban és a későbbiekben is támogatni ez az alapítvány. Tehát nagy múltra tekint vissza ez az alapítvány. Én az alapítás óta nagyjából figyelemmel kísérem ennek a társaságnak a működését, és eddig csak jókat tudok elmondani róla. 1995-ben ez az alapítvány volt az, amely létrehozhatta a magyarországi roma labdarúgó-válogatottat, és most itt a teremben legalább ketten vagyunk, akik ebben az ügyben érintettek, hiszen nem politikai hovatartozás a meghatározója az ebben való részvételnek, hanem jó szándék a roma fiatalok irányában. Egy átcsoportosítással, amely sporttevékenységet támogat, 20 millió forintot rendelnék ennek az alapítványnak a támogatására.
Egy egyszerű példával hadd mondjam el, hogy miért van erre szükség. Ez alatt a tízegynéhány év alatt közel 20 ezer roma származású fiatal ment át ennek az alapítványnak a szűrőjén, és került valamilyen kapcsolatba a sporttal, nevezetesen a labdarúgással. Ma, amikor egyre nehezebb cigány honfitársaink megélhetése ebben az országban, amikor egyre kilátástalanabb a cigány fiatalok jövője, hiszen az iskolába való járás, a családi körülmények, a szocializáció nem teszik számukra lehetővé, hogy a társadalom egyenrangú partnereként vágjanak neki ennek a nehéz útnak, ennek a nehéz munkának, akkor ez az alapítvány fel akar mutatni egy másik lehetséges utat. Ez a másik lehetséges út a sport, ami nemcsak előrejutást, nemcsak jó társaságot, hanem a lélek erősödését is szolgálhatja. Mondom, körülbelül 20 ezer fiatal esett át ennek az alapítványnak a szűrőjén, és közöttük számosan vannak olyanok, akik erősen kötődtek a sporthoz, és a mai napig megbecsült és tisztelt tagjai valamelyik sportegyesületnek, amelyik már nem csak romákkal foglalkozik.
Az a válogatott, amelyről beszéltem, a magyarországi cigány labdarúgó-válogatott számos nemzetközi sikert ért el, a legutolsó sikerét éppen e nyáron Finnországban, amikor nagyon neves csapatokat maga mögé utasítva, a 19 év alatti korosztályban Brazíliát is megverve első lett. Hát ha a magyar labdarúgás más csapatai is hasonló eredményeket lennének képesek produkálni, akkor nem ott tartana a magyar futball, ahol tart. Ez a roma labdarúgó-válogatott - amely azóta átalakult, éppen tegnapelőtt volt az átalakuló ülés, és ma már kisebbségi labdarúgó-válogatottnak hívjuk, hiszen nem csak cigány fiatalok vesznek részt a munkájában - meghívást kapott Brazíliába egy karácsonyi labdarúgótornára, illetve -kupára, aminek feltételeit most próbáljuk előteremteni.
Én láttam ebben a költségvetési törvényjavaslatban, hogy hány olyan megszámolhatatlan forrás van, amelynek egyébként nem nagyon tudjuk a pontos működési mechanizmusát. Láttam utánpótlás nevelésére több mint 3 milliárd forintot eltenni; nem volt itt az ülésteremben élő ember, aki megmondaná, hogy efölött ki rendelkezik, ki opcionál. Úgy gondolom, ez az alapítvány 20 millió forint éves támogatást, amiből sok tízezer roma gyermek sporthoz való kötődését biztosíthatja, mindenképpen megérdemel. Ráadásul olyan alapokból vennék el, ami hasonló célokat szolgál.
A másik, nem ehhez kapcsolódó, viszont alapítványi téma a határon túli magyarság kérdését kell hogy jelentse, illetve az ehhez való viszonyulást: itt nevezetesen az Illyés Közalapítványról van szó. Az Illyés Közalapítványt 1992-ben egy kormányhatározattal az akkori magyar kormány, az Antall-kormány hozta létre, felelősségének tanúbizonyságát adva a határokon túli magyarság iránt. Mindnyájan tudjuk, hogy 1990 előtt, a Kádár-korszakban még kiejteni is bűn volt a határokon túli magyarság ügyét, egyáltalán, hogy léteznek. Úgyhogy nagy áttörés volt 1990.
'92, az alapítvány létrehozásának időpontja különösen fényes dátum, hiszen azóta közel egymilliárd forinttal vagy azt meghaladóan támogatta évente ezt az alapítványt a magyar kormány, illetve az Országgyűlés, amely a határon túli magyarok identitásának megőrzését, megerősítését, kulturális kötődésüket szülőföldjükhöz, hagyományaikhoz, történelmükhöz szolgálta, főleg a határokon túli civil szervezetek támogatásának formájában. De kultúrán kívül az oktatásban is jelentős szerepe volt ennek az alapítványnak és a hitéleti tevékenységükben is. Én négy esztendeje tudom közvetlen közelről figyelni kurátorként ennek az alapítványnak a működését. Templomfelújításra, gyülekezeti házak építésére és minden egyéb olyan célra, ami a határokon túli magyarság ügyét szolgálta és szolgálja, ez az alapítvány forrásokat biztosított. Ráadásul, hogy a demokrácia teljes mértékben érvényesüljön, ezt úgy tette meg, hogy az összeg felével a budapesti központ rendelkezett, a másik felének rendelkezési jogát viszont a határokon túli alkuratóriumokhoz rendelte.
Elég sok pofon érte a határokon túli magyar testvéreinket az utóbbi időben. Elég csak a 2004. december 5-ei népszavazásra utalni, amikor a magyar választók sokasága utasította el a segítségért nyúló kezet. Hiszen egy olyan ügyet vittünk népszavazásra, olyan ügyben kérdeztük meg a határokon belüli magyarságot, amely tulajdonképpen nem az ő ügyük. Ebben az ügyben a Magyar Országgyűlésnek kellett volna döntenie, ahogy ezt a környéken a normális országok meg is teszik. Nem volt még olyan ország, amelyik ebben az ügyben népszavazást rendelt volna el, legalábbis a környezetünkben, mert pontosan tudta, hogy a politika felelőssége ezekről rendelkezni.
Na, hát a Magyar Országgyűlés volt olyan... - nem is tudom, hogy milyen jelzővel illessem -, volt olyan előrelátó és bölcs, hogy ennek a döntésnek az összes felelőssége alól kibújván, népszavazást írt ki. Olyan kérdésben tett fel népszavazást, amelynek eldöntéséhez az átlag magyar állampolgár nem rendelkezik elég információval, ráadásul félre is vezették. Méghozzá személyesen maga a miniszterelnök úr, amikor azt találta mondani, hogy 539 milliárd forintjába fog kerülni az országnak, ha ez a népszavazás eredményes és érvényes lesz, annyian fognak majd magyar, illetve kettős állampolgárságot kérni, ami természetesen nem volt igaz, hiszen ez az utolsó adat volt; ez 40 milliárdról indult, aztán, ahogy az időben mentünk előre, ez mindig emelkedett.
No mindegy, ezen túl vagyunk, de most jön a következő döfés: az Illyés Alapítvány megszüntetése. Önök létrehozták az előző ciklusban egy törvénnyel a Szülőföld Alapot. A Szülőföld Alap, ahogy a törvényben foglaltatik, azért jött létre, azért hívatott életre, hogy a határokon túli magyarok szülőföldön maradásának gazdasági feltételeit teremtse meg, tulajdonképpen ottani vállalkozásfejlesztés és egyéb támogatások sokasága, amivel személy szerint egyet tudok érteni. No de hát, tisztelt képviselőtársaim, hol a kultúra, hol a gyökerekhez való kötődés, hol az identitás megtartása, az identitás erősítése, hol van a magyarság, a magyarságtudat erősítése? Az üzleti alapon nem megy! Nem tudunk mindent pénzzel mérni, nem tudunk egészségügyet, kultúrát és egyebeket pénzzel mérni, mert egyszerűen nem mérhető. A világ részben materiális, pénzben mérhető, részben pedig immateriális dolgokból tevődik össze.
A magyar kormánynak és a Magyar Országgyűlésnek alkotmányban rögzített kötelessége a határokon túli magyarsággal való törődés, az összmagyarságért érzett felelősségérzet. Hol ez a felelősségérzet, amikor az előterjesztő egy tollvonással, egyébként a költségvetés egészéhez viszonyítva rendkívül kicsiny összeget, mert a tavalyi esztendőben már csak 800 millió volt a támogatás, ezt az alapítványt megszünteti? Ennek az alapítványnak a támogatását nullára redukálja, és szétteszi a kezét, hogy nincs pénz. Én ezt megértem. Tudom, hogy nagyon sok mindenre nincs pénz. De hogy ne legyen egymilliárd forint a határokon túli magyarok identitásának, kultúrájának gyökerei, a kötődéseik biztosítására vagy erősítésére, azt egyszerűen sem én nem tudom elfogadni, sem a Magyar Demokrata Fórum nem tudja elfogadni.
Ezért beadtam egy olyan módosító javaslatot, amely nem a Szülőföld Alaptól, hiszen nem onnan kell elvennünk, arra is szükség van, de pénzt kíván átcsoportosítani erre a célra. Ellenzéki képviselőtársaimat nem kell kérni, mert azt hiszem, ezt a törekvést mindenki egyértelműen és egyöntetűen támogatja. De ez a kormányoldal felelőssége, ezért nagyon kérem kormányoldali képviselőtársaimat, akár a kormány ellenében, a kormányuk ellenében - ez nem egy olyan tétel, ami fel fogja borítani a költségvetést, ez nem pénzügyi kérdés; a költségvetésben szerepel, de ez színvallás és hitvallás a magyarságunkról, a magyarságtudatunkról, a felelősségünkről a határokon túl élő magyarok vonatkozásában - kérem támogatásukat.
(14.30)
A harmadik téma az ajánlás 171. pontjában lelhető fel - és másról van szó, egyben hasonlít az előző kettőhöz -, egy csoport, egy réteg képviseletét vagy érdekeit hivatott szolgálni, de ők egy szakma alapján rendeződnek csoportba: ők a hazai borászok és bortermelők.
Különleges átalakuláson ment át a borászat, és azt hiszem, a rendszerváltás egyik pozitívuma az, ami a magyar borászatban történt. Tessenek visszaemlékezni a '90-es évek előtti időszakra - én már akkor is nyilván ott éltem, ahol most, a Balaton déli partján -, a BB, a Balatoni Borgazdaság volt az akkori borászat egyik zászlóshajója. Voltak jó boraik, meg voltak kevésbé jók, a lényeg az, hogy óriási mennyiségben lehetett lédig csomagolásban, tehát nagy kiszerelésben a szovjet piacra szállítani ezt a bort, ami jó megélhetést biztosított annak idején az ott élőknek. Aztán jött egy privatizáció, egy szerencsétlen privatizációs akció következtében más borászat tulajdonába került, más cég tulajdonába került ez a borkombinát, viszont onnan elszéledtek és kijöttek azok a borászok, akik ma a magyar borászat legjelesebbjei, és a legjobb borokat készítik. Tehát van egy negatív folyamat, de van ennek pozitívuma is.
Számos családi pincészet öregbíti ma a magyar borászok jó hírét, de egy nagy problémájuk van: azt ők nem tudják megoldani, hogy az általuk megtermelt bornak a marketingjét is finanszírozzák, mert a magyar adórendszer, a magyar elvonási rendszer oly mértékben leszűkíti ez irányú lehetőségeiket, hogy erre képtelenek, ez a tönkremenetellel lenne egyenlő. Egyébként ez nem magyarországi probléma. Amikor az Európai Unióról meg Európáról beszélünk, akkor mondjuk ki őszintén, hogy itt nemcsak vállalkozások versenyeznek egymással, nemcsak borospincék vagy borászatok ebben az esetben, hanem kormányok versenyeznek támogatáspolitikát és elvonáspolitikát illetően. A mi borászaink - de nemcsak a borászok, hanem a gazdasági élet más szereplői is - sincsenek kitüntetett helyzetben, hiszen meglehetősen szerény az az összeg, amit a kormány például ebben a költségvetési törvénytervezetben is ilyen célokra fordítana.
Én nem óriási összeget, 500 millió forint körüli összeget szeretnék átcsoportosítani erre a célra, ami a magyar bormarketing forrásait növelné, és ezzel a versenyképességüket növelni az Európai Unión belüli és az Európai Unión kívüli piacon. Itt megint egy olyan összegről van szó, ami talán első szóra egy átlag magyar polgárnak nagyon nagynak tűnik. Önök is tudják, hogy a gazdasági élet szereplői között 500 millió forint nem egy olyan óriási összeg, pláne, ha egy olyan célt kíván szolgálni, mint a magyar borászok piacra jutásának az ügyét, mert igazából a kormány ezzel tudja támogatni - más egyebeken kívül - a magyar borászokat.
Ez nemcsak a balatoni borászokat érintené, hanem az egrieket, a villányiakat, a tokajiakat, a badacsonyiakat, tehát ahány borvidék van, minden borásznak a javát, az érdekeit szolgálná, és rajtuk keresztül, azt hiszem, az egész nemzetgazdaság érdekeit szolgálná. Kérem képviselőtársaimat, hogy ezt a javaslatot a szavazás során majd támogatni szíveskedjenek.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés