SZATMÁRY KRISTÓF (Fidesz): Köszönöm a szót, államtitkár úr. A módosító javaslatainkat a 174. számon adtuk be a költségvetéshez, és egyetlenegy dologra hadd reagáljak.

Tehát én sem úgy gondolom, hogy magában a gazdasági életben lenne szembenállás, bár ott is vannak bizonyos területek, ahol valóban van ilyen a nagy nemzetközi cégek és a hazai kis- és középvállalkozások között. Ami problematikus, hogy a kormányzati hozzáállásban van különbség, tehát a gazdasági életben tulajdonképpen együttműködnek ezek a cégek, ahol tudnak, ahol van kapcsolat. A problémát az jelenti számunkra, hogy a költségvetésben és az általam elmondott számok alapján, amire államtitkár úr nem igazából reagált, az látszik, hogy sok tekintetben sajnos egyértelműen a nagyvállalati érdekek érvényesítése sokkal könnyebben fogalmazódik meg kormányzati szinten, mint ahogy a kis- és középvállalkozások meg tudják jeleníteni az érdekeiket. Lásd, csak egy példa ez a szolidaritási adó, de egyébként a támogatási rendszerben is fennállnak ezek a különbségek, amire itt javaslatot tett a frakcióból néhány képviselő, hogy ezeket valamilyen módon próbáljuk orvosolni.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu