FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A sajtóban megjelent híradások szerint a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálódik a Nemzeti Földalap tevékenységét illetően. Információink szerint a vizsgálat két területre terjed ki, a Földalap használati gyakorlatára, azaz a partnerekkel való szerződéses kapcsolatára és a földértékesítés gyakorlatának vizsgálatára.
Mint ismert, a Nemzeti Földalap haszonbérleti szerződéseiben lényegesen kedvezőbb bérleti feltételeket biztosít egyes bérlőknek, mint az a szabadpiacon kialakult. Magyarán, sokkal kevesebb bérleti díjat kell fizetni valakinek, ha állami földet bérel, mint ha magánszemélytől venne bérbe hasonló nagyságú területet. A feltételezések szerint ez a gyakorlat burkolt támogatásként értékelhető, azaz egy jelentős költségnem, a bérleti díj csökkentett összege jogosulatlan versenyelőnyhöz juttat egyeseket. A bérlők jelentős része, mondhatni, döntő hányada volt állami gazdaságok utódszervezeteiből tevődik össze, és ismerve, hogy a 124 állami gazdaság döntő részét a szocialista kormányok szocialista érdekcsoportok részére privatizálták, könnyen belátható, hogy kik azok, akik ezt a versenyelőnyt ma is élvezik. (Zaj. - Az elnök csenget.)
Mielőtt a polgári kormányra kezdenek mutogatni, tegyük egyértelművé, hogy az akkor megkötött vagy megújított szerződések tartalmaztak olyan kitételt, amely szerint az európai uniós csatlakozás bekövetkezte után az állami vagyon kezelője jogosult az FVM szakmai véleménye alapján az új gazdasági viszonyokhoz illeszkedő bérleti díj megállapítására. Tudomásunk szerint ilyen felülvizsgálat egyetlenegy sem történt, ez szúrhatott szemet a Versenyhivatalnak. A baráti bérleti díj azt eredményezi, hogy a Földalap jelentős, mintegy 5 milliárd forintos támogatásra szorul tevékenysége fenntartásához, mert a bérletidíj-bevétel jelentősen elmarad a kiadásoktól, amihez hozzájárul az is, hogy a "Földért életjáradék" program évente 8 milliárd forintjába kerül az adófizetőknek. Ez a meglévő hiány jó ideológiát nyújt arra, hogy önök úgymond a források kiegészítésére sebtében értékesítsék az állami földtulajdont elsősorban a bérlőknek, tehát mint fentebb láthattuk, a saját klientúrájuknak. És hogy a mutyizás ne derülhessen ki, a földeladásokat ellenőrző felügyelőbizottságból kirekesztették a legnagyobb magyar agrárszervezet, a Magosz delegáltját.
Tisztelt Államtitkár Úr! Ezért kérdezem: milyen stádiumban van a Versenyhivatal vizsgálata? Készültek-e számítások arra, hogy az említett csökkentett bérleti díjból milyen kára származott az adófizetőknek, és kik ezért a felelősök? Hol tart most az állami földek értékesítése, és meddig kívánják azt folytatni?
Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés