HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. A napirend előtti válaszban is biztató dolgokat mondott a miniszter úr, sőt, ő még dátumot is megjelölt. Azt mondta, hogy karácsony tájára ezek az adminisztratív terhek elképzelhető, hogy csökkennek. De én is azt várnám az államtitkár úrtól a viszontválaszában, hogy keltsen valami reményt a pedagógustársadalomban, hogy mikor lesz valósággá a teljesítményelvű díjazás, mikor válik valósággá az, hogy az ilyen pluszteljesítményt és plusztevékenységet - amit az osztályfőnöki munka jelent és ami rendkívül fontos - a kormányzat, illetve a díjtábla el is fogja ismerni.

Azt is tudomásul kell venni, hogy annak a pedagógusnak, aki egy osztály összes tanulójának terhét magára veszi, az ő vállán a saját családjának terhei is nyugszanak, és neki minden kihívásnak eleget kell tenni, reggel ezzel ébred, este erre fekszik; könnyítsük a munkájukat azzal, hogy a kormány egy kicsit empatikusabb viszonyt vagy közelítést alkalmaz az eddigieknél.

Köszönöm szépen. (Taps az MDF padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu