DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Hát Veszprém meg is kapta a jutalmát, ahogy itt a leosztásokat nézzük, a nagy együttműködés kapcsán. A százezer lakosra jutó aktív ágy a közép-dunántúli régióban 249,6, szemben a többivel, ahol 400 körül van.

Papp Képviselő Úr! Azért álságos az egész, mert ha a törvényt szó szerint nézzük, a miniszter ajánlatot tesz, ugye, államtitkár asszony, 4. §, ajánlat. Ő el fogja küldeni a régióknak, hogy kérem - intézményre bontva egy ajánlatot -, essetek egymásnak, nagy valószínűséggel nem fogtok tudni megállapodni, és utána a miniszter azt mondja, hogy hát sajnálom, a ti bajotok, nem tudtatok megállapodni, ez lesz a regula. Ebben ez az álságos. Ez az álságos! (Közbeszólás az MSZP soraiból: Miért?)

Szóval, azért ne felejtsük el, egyik pillanatról a másikra közel 30 százalékkal csonkítják meg az ellátórendszert. (Közbeszólás az ellenzéki padsorokból: Ez a lényeg!) És nem hagynak egy adaptív időszakot, és arról még nem is tudunk, hogy mi lesz a finanszírozással addig, mert itt arról volt szó, hogy a felszabaduló összeget milyen jó lesz... - azt nem tudjuk, hogy milyen lesz a finanszírozás, arra nem tudott a tárca választ adni, hogy meddig marad fönn a volumenkorlát, januártól hogy fogják finanszírozni az intézményeket.

Azért itt komoly kérdések nincsenek tisztázva, és hangsúlyozom, 21 nap múlva indul a rendszer. És az egyéb részét én még nem is tekintem, amiről most kezdenek el vitatkozni, hogy egy vizitdíj bevezethető-e vagy sem. Amikor arról beszéltünk, azt mondtam, elképzelhetetlen, hogy az önkormányzatok a mentességeket ki tudják adni. Most néhány hét után rájöttek, hogy valóban lehet, hogy nem fog tudni működni a rendszer. Az infrastrukturális feltételei nincsenek meg az átállásnak, és akkor belerakják, hogy majd kártyával lehet fizetni.

Hát kérem, szóval abszurd, ami ezen a téren megy! Semmi más cél nincs önök előtt (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy azt a 41 milliárdot kivegyék az egész működési struktúrából. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu