DR. HORVÁTH ÁGNES egészségügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Röviden és gyorsan válaszolnék. A fejlesztések ügyében az Európai Unió fejlesztési forrásaival számolunk. Mint ahogy ön is nagyon helyesen elmondta, az Európai Unió is elismeri, hogy a versenyképességhez nagyon fontos a lakosság egészségi állapota is. Pontosan ennek köszönhetően lesznek európai uniós fejlesztési forrásaink, amelyeket az ellátórendszer fejlesztésére tudunk fordítani, ahol egyébként nagyon remélem, hogy önök is véleményezték a korábbi társadalmi infrastruktúra operatív programot, nagyon remélem, hogy megkaptuk az önök véleményét és az önök projektjavaslatait arról, hogy mit és hogyan kellene fejleszteni. Ugyanezért lobbiznak például a régióban a régió szintjén, hogy ott is történjenek egészségügyi fejlesztések.

Ha már itt az egyeztetéseket hiányolta a polgármester úr, őszintén sajnálom, hogy nem találkoztunk a minisztériumban, merthogy valamennyi önkormányzatot, valamennyi tulajdonos fenntartót, valamennyi intézmény vezetőjét egyeztetésre hívtuk. Mint ahogy egyeztetések zajlottak valamennyi önkormányzati szervezettel, kivétel nélkül: a Kórházszövetséggel, az EGVE-vel, a Medicina 2000-rel, az Orvosi Kamarával, a Gyógyszerész Kamarával, a Szakdolgozói Kamarával, mint ahogy megtörtént ennek az anyagnak a közigazgatási egyeztetése. Sajnos, nagyon-nagyon kevés szervezet válaszolt, kevés szervezet méltatott minket arra, hogy egyáltalán választ adjon, véleményezze egyáltalán ezt a javaslatot - sajnos.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu