DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. A hozzászólásomban elmondtam, hogy pontosan ezeknek a kórházaknak a kiemelt funkciójára való tekintettel nyújtunk be olyan módosító javaslatot, hogy a RET-eken belül mintegy 10-15 százalékban levédjük azokat az ágyakat, amelyek kiemelt ellátást nyújtanak sebészeti, hemodinamikai vagy más vonatkozásban, hogy ezek megmaradhassanak, hiszen ezek értékek, még akkor is, ha nem súlyponti kórházban, nem kiemelt kórházban, hanem egy területi kórházban végzik őket; de a progresszivitás, a beutalás szerint ezekre az osztályokra kell hogy eljussanak a betegek, ott kell őket gyógyítani, mert ott értenek hozzá. A szakértelmet nem akarjuk szétszedni, nem akarjuk megszüntetni. Ahol valamit jól csinálnak, azt a RET-en belül is vegyék figyelembe, és az egyezség során törvényileg is meg tudjuk védeni ezeket az ágyakat. Ez volt a LXIII. törvényben az úgynevezett védett ágy fogalom. Most ezt egy más formában szeretnénk visszahozni, hogy a szakmaiság megmaradjon, és ne vesszenek el ezek a jó teamek, és ne legyen olyan tragikus a kép, mint ahogy azt képviselőtársam teljesen oktalanul-jogtalanul felfestette, mert ez nem így van. Azért, mert egy kórház területi kórház, ott még dolgozhatnak kiváló szakemberek, senki nem fogja gátolni őket, és a finanszírozásuk is megmarad.

Úgy látom, a képviselők és a közvélemény körében trendi, hogy valaki súlyponti kórházat tudjon magának, és minden kórház azért küzd, hogy súlyponti kórház lehessen, ha megvannak ennek a feltételei, ha nincsenek. Mint már mondtam, a súlyponti kórházon kívül is van kórház, a súlyponti kórházon kívül is van élet, ezt kell figyelembe venni. Mi ezt törvényileg is igyekszünk biztosítani, és meg kívánjuk adni ennek a jogi hátterét is. Azt hiszem, ez megnyugtathatja képviselőtársamat.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu