GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! Szívesen szánok hosszabb időt is arra, hogy önnek majd elmagyarázzam, hogy az agrár-környezetgazdálkodási program és a Natura 2000 program két teljesen különböző dolog. Mert úgy éreztem, hogy a hozzászólásában ez a két történet folyamatosan keveredett. Ezt azért szeretném hangsúlyozni, mert ugyanis mi Natura 2000 címen egy fillér támogatást nem kapunk az Európai Uniótól. Tehát nincs ilyen támogatási sora az Európai Uniónak. Van a nemzeti vidékfejlesztési stratégiai tervben a 2-es tengely, amiben nyilván a környezetgazdálkodási szempontoknak érvényesülni kell, és ebben lehet érvényesíteni a Natura 2000-rel kapcsolatos jövedelemkiesés támogatását.

Egy dolgot még szeretnék hangsúlyozni, hogy a Natura 2000 nem önként vállalt dolog. A Natura 2000 terület jogszabályilag előírt gazdálkodási forma. Majd időnként szeretném elvinni azokba a körökbe, akik nagyon-nagyon nehezményezik, hogy az ő területeik ebbe belekerültek. Ez különösen a magán-erdőgazdálkodókat érinti elég keményen. Pontosan azért, miután nem voltak forrásaink korábban erre a kártalanításra, mert ez egy korlátozás természetvédelem címén, ami azt jelenti, hogy ez árbevételben jelentős csökkenést okoz, hiszen azokon az erdőterületeken, ami ilyen helyre van sorolva, nem lehet tarvágást csinálni, ami persze jogos, de akkor valamilyen módon azt a tulajdonost célszerű kompenzálni.

Mi tehát azt gondoltuk, és ez különösen igaz a szántóföldi programokra, hogy addig, ameddig az agrár-környezetgazdálkodási támogatás fut Magyarországon, az 2009-ig determinált történet, évi 40 milliárd forinttal és körülbelül 1,5 millió hektárral, úgyhogy nagyjából 90 százalékos átfedésben van az agrár-környezetgazdálkodási program és a Natura 2000, addig csak nagyon szűk körben tudjuk elindítani külön a Natura 2000 programot. De azt szeretnénk, ha a gazdálkodóink minél inkább önként vállalnák be ezt a programot, ugyanis az agrár-környezetgazdálkodási program messze nagyobb környezetvédelmi szempontokat feltételez, mint a Natura 2000. Hiszen az sokkal bonyolultabb, sokkal részletesebb programot feltételez. Tehát úgy ítéljük meg, és ebben egységes véleményünk van a Környezetvédelmi Minisztériummal, hogy sokkal jobb, ha valakik önként vállalnak be természetvédelmi, környezetvédelmi gazdálkodási programot, mint ha jogszabályilag kötelezzük rá; úgy érezzük, hogy ez sokkal célravezetőbb és eredményesebb lehet.

Ahogy mondtam, az Új Magyarország vidékfejlesztési stratégiai programban 2007-től elindítjuk a Natura 2000 támogatásokat, egyelőre egy viszonylag szűkebb körben, majd 2009-től kiterjesztjük az agrár-környezetgazdálkodás helyett, mellett egy más szempontrendszer szerint a szántóföldi programokra. De addig, úgy gondolom, az is természetes, hogy különösebb korlátozást nem kívánunk a gazdálkodásban bevezetni, hiszen hogyan korlátozzunk abban az esetben, ameddig nem kompenzáljuk ezt a fajta kiesést.

(8.40)

A másik, hogy úgy gondolom, nagyon-nagyon hibás felfogás az, ha mi az erdészektől és az agrárgazdálkodóktól akarjuk megvédeni a természetet. Kinek a legfontosabb az, hogy ez normálisan megmaradjon? Nyilván annak, aki ebből él.

Azt hiszem, ezt egyértelműen bebizonyítottuk az elmúlt időszakban, hogy semmi olyan természetkárosodás nincsen, amely azt indokolná, hogy mi, mondjuk, az európai uniós szinteknél magasabb szintű környezetvédelmi rendszereket alakítsunk. Egyébként is minden paraméterünk azt bizonyítja, ez persze részben a szegénységünknek is köszönhető, hogy messze alacsonyabb környezetkárosítási szinten vagyunk, mint az Európai Unió hagyományos országai.

Sajnos, pontosan ugyanazok a feltételek vannak ránk is, mondjuk, a nitrátterhelési és egyéb ügyekben, mint az Európai Unió klasszikus országaiban - amely tekintetében, ha most nem itt lennénk, elég keményen fogalmaznék, hogy miben úszik, mondjuk, Hollandia meg a dánok. De nekünk pontosan ugyanaz a paraméter, és pontosan ezért kell körülbelül 100 milliárdot fordítanunk arra a következő egy évben - szeretném jelezni -, hogy az állattartó telepeink környezetterhelési problémáit megoldjuk. Ugyanis ha nem csináljuk, akkor egyszerűen ezek a telepek működésképtelenné válnak, és be kell őket zárnunk az európai szabálynak megfelelően.

De még egyszer hangsúlyozom, közel 100 milliárdot fogunk olyanra fordítani, ahol messze nem állunk ott terhelésben, mint a korábbi európai uniós tizenöt ország. Pedig azt szeretném, ha ebben születne egyfajta kompromisszum, mert nem hinném, hogy ez egy jó irány lenne, ha - még egyszer mondom - az erdészektől védenénk az erdőt, és a mezőgazdasági termelőktől a mezőgazdasági területeket. Biztos, hogy van olyan ésszerű kompromisszum, amely mentén ezt meg tudjuk valósítani. Erre a következő időszak programjai, kifejezetten az Új Magyarország vidékfejlesztési program második tengelye jó lehetőséget ad, hogy erre anyagi forrásaink is legyenek.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

Forrás: parlament.hu