VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ebben a vitában már volt alkalmam egyszer szólni a költségvetési bizottság kisebbségi előadójaként, és hallgatva a hozzászólásokat, kétféle irányú hozzászólás hangzott el. Egyrészt azt gondolom, nagyon komoly szakmai hiányosságokat számonkérő, az egyeztetést hiányoló hozzászólások, amelyeket mindenképpen érdemes megfontolni.
Én magam is, a bizottság kisebbségi álláspontját ismertetve, arra próbáltam utalni, hogy talán még egészségügy-szakmai szempontból sincs teljesen végiggondolva ez a törvény, és az itt hozzászólók akár a kórházi ágyak számát tekintve, akár a bruttó hazai termékből egészségügyre fordított összeget tekintve is mondtak ellenérveket.
A RET-ek ügyében talán én is hadd mondjak annyit, hogy ez ahhoz a klasszikus farkastörvényhez hasonlít, amikor néhány esztendeje az a szokás harapózódott el, hogy iskoláknak megmondjuk, kit kell elbocsátani ahhoz, hogy béremelés és bérnövelés történjen meg, és minden kolléga nézi egymást a tantestületben, hogy vajon ki lesz az áldozat, akinek egyébként majd a felszabaduló bérkeretét emelésre lehet fordítani. Na, hát valami ilyesmi ez a RET-en való megegyezés. Erről nem államtitkár asszony tehet - bár nem tudom pontosan -; megjegyzem azért egy kis mellékes megállapításként, nem volt talán lovagias tett a miniszter úrtól, hogy önt ma estére itt hagyta a parlamentben, hiszen ezt a törvényt sokkal inkább Molnár Lajosnak és talán Kökény Mihálynak kellene védenie, és nem az államtitkár asszonynak.
De visszatérve a hozzászólásom lényegéhez, azért arra valamilyen választ vártunk volna, hogy az a legújabb hír, ami az Államreform Bizottság köreiből szivárgott ki, hogy majd' 35 kórház már a halállistán van és be kell zárni, hogy az vajon igaz-e vagy sem. Éppen a mai lapok adják hírül, hogy a Sportkórház ügyében ma 14 órára rendelték be a vezetőket. Talán ha megosztotta volna velünk államtitkár asszony, hogy mi is történt ott, akkor egy picit előrébb tartana ez a vita. Ez az egyik iránya a hozzászólásomnak.
A vita másik iránya nyilván a körzetük, térségük kórházáért aggódó képviselők hozzászólása volt. Megmondom őszintén, most én is ehhez kívánok csatlakozni, hiszen a parlamentben egy olyan régiót, egy olyan területet képviselek, a Nagykunságot - nevezetesen Karcagot és térségét -, amely szintén érintett ebben a kórházügyben. És azt kell mondanom, el is várják tőlem az ott élő emberek, hogy még ha ilyen méltatlan körülmények között is történik meg ez a parlamenti vita - a késői órákban -, akkor is szóljak az érdekükben. És ezt jó szívvel teszem, hiszen olyan kórházért kell nekem is szólnom, amelynek hagyományai vannak, és remélem, nemcsak hagyományai, hanem lesz talán még jövője is.
Azt kell mondanom, hogy ez a kórház is - sok kórházhoz hasonlóan - talán éppen a véletlennek köszönheti a megszületését, hiszen bár voltak orvosszakmai előzményei, Kátai Gábor működése a XIX. században talán ehhez kapcsolható, mégis a második világháborúban egy kitelepítés, a Besztercén, Erdélyben lévő kórház kitelepítése hozta Karcagra is el ezt a lehetőséget. A kórház elindult egy kisnemesi kúriában - lényegében a pincétől a padlásig mindenhol volt gyógyítás -, és aztán a 60-as években az a döntés született, hogy az a - mondom - méltatlan és kis épületben működő kórház, a karcagi kórház, amely orvosszakmai szempontból bizonyított, megérdemli azt, hogy új kórház épüljön. Ez a 60-as évek közepén meg is történt, párhuzamosan a kazincbarcikai kórház építésével, és azt kell mondanom, hogy valóban egy olyan kultúra, egy olyan intézmény jött létre, amely nemcsak a város, hanem a térség szempontjából is meghatározó.
És itt nyugodtan mondhatom, hogy rendkívül büszkék is vagyunk rá, csatlakozva egyébként az előző, Rába képviselő úr hozzászólásához, én is azt gondolom, hogy persze, büszkék vagyunk arra, hogy most már a környező településekről ide járnak be szülni az anyukák, de azt én is fájlalom képviselőként is, hogy olyan kistelepülések eltűnnek most már a személyi igazolványbeli regisztrációból, mint mondjuk, Tiszaörs, Nagyiván, Tiszaderzs vagy mások, hiszen a személyi igazolványban karcagi születés van föltüntetve még akkor is, ha ez csak pár órára vagy egypár napra vonatkozik. Ezt nem tartom egyébként szerencsésnek. De ami a lényeg: büszkék vagyunk erre a kórházra.
(21.40)
Éppen ezért láttam megdöbbenéssel azt az előterjesztést, amelyet önök tettek a parlament asztalára. Eger, Debrecen, Szentes és Szolnok között, az Alföld közepén 110-120 ezer embernek az ellátása kérdőjeleződik meg ennek az előterjesztésnek a kapcsán. Én is úgy érzem, mintha valaki az íróasztal mellett körzővel néhány vonalat vont volna, és kitalálta volna azt, hogy erre a kórházra súlyponti kiemelt kórházként nincsen többet szükség.
Utánaszámolt-e valaki annak, hogy abból a régióból az Eger-Karcag, Karcag-Debrecen, Karcag-Szolnok távolság vajon hány kilométer; hogy egy kunmadarasi, egy abádszalóki, egy tiszaszentimrei vagy tiszaburai ember hány kilométeren keresztül és milyen körülmények közepette tud eljutni ezekbe a kórházakba - nem beszélek most olyan dolgokról, hogy ha mondjuk, Abádszalókon, amely nyáron a Tisza-tó idegenforgalmi központja Tiszafüreddel együtt, történik valamilyen probléma, akkor hogyan kerülnek el az emberek ezekbe a kórházakba -, véleményem szerint nem. Vajon utánanézett-e annak valaki, hogy foglalkoztatás vagy gazdasági szervezőerő szempontjából egy ilyen kórháznak a működése mit jelent? Most nem kívánok arról beszélni, hogy egészségügyi szempontból mit jelent egy ilyen kórház, hiszen arról ma volt itt már szó, hogy milyen az ország egészségügyi helyzete, állapota, de ezen belül is vannak különbségek. Ha egy Ferencvárosban élő ember és egy XII. kerületben élő ember átlagéletkora között tíz esztendő van, akkor gondoljunk bele, hogy a Tiszántúl egyébként is halmozottan hátrányos helyzetű régiójában milyen életkilátásai vannak egy ott élő embernek! És ezeket az életkilátásokat lehet-e vagy szabad-e azzal rontani, hogy egy tollvonással egy kórházat visszaminősítünk és lassú elhalásra ítélünk?
Meggyőződésem, hogy nem, tehát nem lehet mindent profitszempont, vagy mondjuk úgy, hideg közgazdasági és gazdasági érvek alapján mérlegelni. Ha így járnánk el az életünkben, tisztelt államtitkár asszony, akkor mondjuk, az a kérdés, hogy idős szüleinknek segítsünk-e vagy sem, fel sem merülne. Segítünk nekik - de nem azért, mert ebben valamilyen profitot látunk! Egy ilyen kórházat meg nem tartani, megint csak olyan kérdés szerintem, amit nem lehet eldönteni az olyanfajta szemlélet alapján, ami most úgy tűnik, egyre inkább uralkodó a kormányzatban is és sajnos az egészségügyi szakmában is.
Azt kell tehát mondanom, hogy az érveinket elsoroltuk a bizottsági ülésen, elmondtam itt valamelyik nap - azt hiszem, éppen tegnap - a miniszter úrnak is: központi forrásokból, állami forrásokból és önkormányzati forrásokból is az elmúlt években több milliárd forintot költöttünk ennek a kórháznak a felújítására, hiszen egy negyvenéves kórházról van szó, óhatatlanul szükség volt a megújítására. 1999-ben is és 2005-ben is a címzett és céltámogatásból megkapta a lehetőséget a kórház a fejlesztésekre - épületgépészet, épületfelújítás, új liftek, mosoda, új műtők beszerelése -, mindaz a létesítmény létrejött szerintem, ami elegendő ahhoz, hogy egy valóban XXI. századi kórházról beszéljünk. A sürgősségi osztály kialakítása megtörtént, az önök jóváhagyására vár; nyilván most már érthető, hogy miért nem került erre hónapok óta sor.
Azt mondom, hogy az adófizetők pénzéből ez a kórház megújult, sok milliárd forinttal, és önök most ezeket a kapacitásokat, ezeket a lehetőségeket egy tollvonással zárójelbe teszik. Nem tartom szerencsésnek, államtitkár asszony, nem tartom szerencsésnek, és úgy érzem, hogy az ott élő emberek sem tartják ezt szerencsésnek. Megkérdeztem bizottsági ülésen, érdemi választ nem született rá, hogy mondjuk, egy Hajdú-Bihar megyei, püspökladányi lakos, aki 10 kilométerre lakik Karcagtól, vagy egy füzesgyarmati, Békés megyében élő lakos, aki 20 kilométerre lakik, miért ne kerülhetne be egy ilyen súlyponti régióba. Úgyhogy azt gondolom, hogy önök a lassú leépítés mellett döntöttek orvosszakmai szempontból egy kisváros tekintetében vagy egy régió tekintetében is.
Ez a folyamat egyébként nem most indult el, hadd tegyem ezt is hozzá, hiszen a korábbi leépítések, módosítások, a környező szülőotthonok bezárása mind ennek a folyamatnak a részei voltak. Nem tartom ezt szerencsésnek, szeretném, ha valóban valamilyen konszenzus születne ebben a kérdésben. Csatlakozom azokhoz a képviselőkhöz, akik arról beszéltek, hogy legalább egy fél évre, évre át kellene gondolni ennek a törvénynek a megszületését. Most képviselőként annyit tudtam tenni, hogy Fazekas Sándor képviselő kollégámmal egy módosító indítványt adtunk be ehhez a törvényhez, és kérem, hogy ezt támogassák, de sokkal inkább kérem azt, hogy ennek a törvénynek az átgondolására a következő hetekben, hónapokban mindenképpen kerüljön sor.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés