BALLA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! A múlt héten a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem két fiatal magyar oktatója úgy döntött, hogy érvényt szerez az egyetem szenátusa által már több éve rögzített, ám a mai napig meg nem valósított többnyelvűségnek. A vonatkozó határozat szellemében eljárva, mintegy 30 magyar nyelvű feliratot helyeztek el az egyetem karain a román nyelvű feliratok alá.
Nem kellett sok idő hozzá, az egyetem román vezetősége bebizonyította, hogy a Bolyai Tudományegyetem multikulturalizmusa szavakban és a Romániáról terjesztett, az egyetemről kiadott propagandabrosúrákban létezik csupán. Fizikailag is megpróbálták megakadályozni Hantz Pétert és Kovács Lehelt a feliratok elhelyezésében, majd azokat szinte azonnal eltüntették a falakról.
(14.50)
Ezt követően rögtönítélő koncepciós eljárás keretében a két oktatót azonnali hatállyal kirúgták a tanári karból.
Tisztelt Államtitkár Asszony! Úgy tűnik, Románia nemcsak az önálló magyar nyelvű felsőoktatást próbálja minden eszközzel akadályozni, hanem minimális gesztusokat sem hajlandó tenni a saját maga által fennhangon hirdetett multikulturalizmus érdekében. Románia pár hét múlva az Európai Unió teljes jogú tagja lesz, és a történelem külön pikantériája, hogy az Európai Bizottságban épp a többnyelvűségért felelős biztosi széket kapja majd. Egy európai államban azonban aligha lehet elképzelhető hasonló, a múltat idéző koncepciós eljárás a jogaiért küzdő, azokat gyakorló magyar értelmiségiek ellen.
Kérdezem tehát államtitkár asszonyt, a Magyar Köztársaság kormánya képes-e és hajlandó-e élni a diplomácia adta lehetőségekkel annak érdekében, hogy Románia legalább a saját maga által propagált elvek iránt minimális tiszteletet tanúsítson. Milyen lépéseket tettek eddig az adott ügyben?
Várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzéki oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés