DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Elkövettem azt a súlyos és már-már alig menthető hibát, hogy egyetértettem Babák képviselő úr felvetésével. Biztosíthatom, képviselő úr, hogy ilyen hibát az ember életében csak egyszer követ el.

Ettől teljesen függetlenül szeretném elmondani, hogy az a probléma, amelyikről itt beszéltünk, hogy tudniillik sürgős szükségben van-e elérhető távolságban olyan kórház, amelyben a sürgősségi betegellátás személyi és tárgyi feltételei megvannak, erről minden körülmények között beszélnünk is kell, és amennyiben a parlament kompetenciájába tartozó módosító indítvány megjelenik, akkor azt lehetőség szerint támogatni kell.

Ezért a területi kórházakban ki kell használni mindazokat a fejlesztéseket, amelyeket a korábbiakban a sürgősségi fogadóhelyek kialakításában komoly pályázati pénzekkel lehetővé tettünk, a diagnosztikus kapacitások fejlesztését. Én csak szeretnék utalni arra, hogy 4,5 milliárd forintot fordítottunk részben a mentők, részben a sürgősségi fogadóhelyek, részben a sürgősségi betegellátás fejlesztésére, az aneszteziológiai és intenzív terápiás eszközpark fejlesztésére, vagyis úgy gondolom, hogy van az országban jó néhány olyan kórház, aktív betegellátó kapacitáslehetőséggel, amelyeknek elsősorban akkor van jelentőségük a tervezhető műtéteken túl, amikor a sürgősségi betegellátásban való részvételre kerül a sor, hogy elérhető legyen minden beteg számára a megfelelő orvosi segítség.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu