FILLÓ PÁL (MSZP): Köszönöm szépen. Igen tisztelt Miniszter Úr! Egyetértek önnel abban, hogy önmagában a fenyegetettség nem viszi előre az ügyeket. Természetesen szükség van rá, hiszen úgy gondolom, hogy azért motiválni is kell a munkáltatókat. Én legalább ilyen fontosnak tartom - és ez lenne a kérdésem -, hogy vajon a nyilvánosságnak milyen szerepe van a tekintetben, hogy elrettentsük Magyarországon az egyre inkább elharapódzó feketefoglalkoztatástól a munkáltatókat. Illetve gondolkodunk-e abban, hogy egyfajta pozitív diszkriminációt is bevezessünk, tehát tulajdonképpen az is kerüljön nyilvánosságra, hogy melyek a versenyszektorban azok a nagy foglalkoztatók vagy kis foglalkoztatók, ahol semmiféle problémát nem találtak, akik tényleg példamutatóan jó kapcsolatrendszerrel dolgoztatnak, és kifizetik a munkások, munkavállalók számára a nekik járó jövedelmeket.

Ha ebbe az irányba megyünk, akkor hosszú távon szerintem lehet majd csökkenteni a közterheket, de csakis akkor, ha minél több feketemunkát ki tudunk fehéríteni.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu