GÁL J. ZOLTÁN, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Elnök asszony, köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselő Úr! Miként ön is említette, az ország- és a régióközpontok nemzetközi elérhetőségét közúton az úgynevezett TEN-hálózat, vagyis az Európai Bizottság által jóváhagyott, az európai nagyvárosokat összekötő közúthálózat elemei segítik leginkább, ezért eminens érdeke az országnak, hogy az Új Magyarország fejlesztési tervben a fejlesztéseket a 2007 és 2013 közötti időszakban ezekre koncentráljuk. Ezek közé tartozik az ön által említett M43-as út megépítése is, természetes tehát, hogy ez a program szerepel az Új Magyarország fejlesztési terv közlekedésfejlesztési operatív programjában.

Az ütemezésről a következőképpen tudom a polgármester urat tájékoztatni: az M43-as első, tehát Szeged és Maroslele közötti szakaszának építése 2007 végén elkezdődhet, és 2009 végéig befejeződhet. A második és a harmadik szakasz, vagyis a Maroslele-Makó, valamint Makót az országhatárral összekötő szakasz építése a jelenlegi tudásunk szerint 2009-ben indulhat el, és 2012-ben fejeződhet be.

Ezen uniós fejlesztések sorába tartozik tehát az M43-as, és összességében ezen uniós fejlesztések eredményeképpen mintegy 200 kilométer gyorsforgalmiút-bővítés valósul meg, valamint 1200 kilométer főúthálózat fejlesztése válik lehetővé az országban. A fejlesztések, köztük az M43-as megépítése következtében gyorsabban, kényelmesen, biztonságosabban lehet közlekedni régiók között, javul az ország nemzetközi elérhetősége, ezzel növekszik a versenyképesség is. Várható továbbá, hogy a fejlesztések következtében a közúthálózat állapota jelentős mértékben javul majd.

Kérem a polgármester urat, hogy miként eddig, ezután is működjön együtt a kormánnyal abban, hogy ezek a projektek sikeresen megvalósulhassanak, és kérem önt, hogy fogadja el válaszomat.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu