NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Valóban, ahogyan Herényi Károly képviselő úr jelezte, ennek a kormánynak, a Gyurcsány-kormánynak kivételes lehetősége van, hiszen egyrészt az ország nehéz helyzetében olyan nagyságrendű európai uniós források felhasználásában működhet közre, amely eddig nem volt jellemző. Másrészt pedig egy kevésbé sikertörténetnek jellemezhető első nemzeti fejlesztési terv próbálkozása után talán helyes döntésekkel és jó irányú forrásfelhasználással helyrehozhatók lesznek vagy lennének azok a rossz irányú folyamatok, amelyek elindultak akár a társadalomban, akár a gazdaságban, akár a területi különbözőségben.
Itt a kérdés azon van, milyen módon tudja az eseti bizottság révén az Országgyűlés az ellenőrzési funkciója alá visszahelyezni ezeket a folyamatokat, hiszen tudjuk, hogy ma nemcsak az Országgyűlés hatálya alól vonta ki a miniszterelnök ezeket a döntéseket, hanem a kormány hatálya alól is. Hiszen a kormányon kívül születnek olyan döntések, amelyek súlyos politikai felelősséget vetnek fel; egyfajta árnyékkormány-struktúrában, egy olyan központosított intézményrendszerben, amelynek a felelősségi viszonyai sokszor kibogozhatatlanok.
Éppen ezért van szükség erre a bizottságra és folyamatos ellenőrzésére, hiszen a források felhasználása döntések sorozatát feltételezi, és e döntési sorozatokban vannak olyan pontok, amikor értékelni lehet ezeket a döntéseket, és utána, az értékelést követően pedig javaslatokat lehet tenni arra, hogy milyen módon kell azokon módosítani, változtatni, ha rossz irányba haladnak. Éppen ezért az én olvasatomban az eseti bizottságnak nagyon sok dolga lesz, akár heti, akár kétheti rendszerességgel kell azokat az ügyeket bevonni az ellenőrzésbe, amelyek a források felhasználásával európai uniós és hazai költségvetési felelősséget is felvetnek.
Úgy gondolom, a beérkezett módosító javaslat nagyon nem elegáns. Nagyon nem elegáns, mert nagymértékben beszűkíti azokat a mozgásköröket, amelyekkel ennek a bizottságnak - a parlament politikai ellenőrzését gyakorolva - élni kellene, élni lenne szükséges. Éppen ezért a módosító javaslat olyan szűkítéseket és korlátozásokat tartalmaz, amely véleményem szerint akadályozza a bizottság feladatának és felelősségének teljes kiteljesedését.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés