CZERVÁN GYÖRGY, a mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban, a bizottság az elmúlt héten megtárgyalta az előterjesztést. Meg kell mondanom, hogy nagyon nagy vita nem volt, hiszen úgy az ellenzéki képviselők, mint a kormánypárti képviselők világosan látták, hogy itt egy egyszerű és egyszeri pénzbehajtási akcióról van szó, benne van az előterjesztés általános indoklásában, hogy mintegy 3,3 milliárd forint bevételt kell a földhivataloknak többletben elérni. Ezt teszi oly módon, hogy az ügyfelekre többlet díjterheket ró ki; és annak ellenére, hogy a jövő évi költségvetésben mintegy 6,2 százalék infláció van betervezve, itt 20 százalékos nagyságrendű emelésekről van szó. Tehát nem másról van itt szó, tisztelt képviselőtársaim, mint egy egyszeri pénzbehajtási akcióról. Ezúttal nem az adó-, nem a járulékterhek emeléséről, nem áremelésekről, hanem ezúttal a földhivatali illetékek emeléséről. Éppen ezért az ellenzéki képviselők nem támogatták és nem is fogják támogatni az előterjesztés megszavazását.
Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés