VÉGH TIBOR, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Bár én a többségi előadó szeretnék ebben az ügyben lenni, remélem, így is meghallgatják.

Tisztelt Országgyűlés! A költségvetési bizottság november 30-ai ülésén megtárgyalta az illetékekre vonatkozó törvénymódosítási javaslatot. A bizottság külön örömét fejezte ki, hogy a javaslat mindenekelőtt szabályoz és pontosít, és csak másodsorban célja a költségvetési bevételek emelése.

A javaslat egyértelművé teszi azt, hogy kinek kell e jelzálogbejegyzésnél fizetni, annak csupán, aki kéri a jelzálog bejegyzését, vagy annak, akire nézve jogosítványokat állapít meg, jogosultságot szerez. A javaslat tisztázza ezt az eddig ellentmondásos folyamatot.

A javaslat egyértelművé teszi azt is, hogy mi a vagyoni értékű jog, megkülönböztetve a jelzálogjogtól. Sok vitát zárhatunk le ezzel.

Végezetül a társasházakra vonatkozó rendelkezések kifejezetten összhangban vannak a társasházra vonatkozó törvényi szabályozással, megengedőbb jellegűek, ugyanakkor mobilissá teszi a társasházi vagyon mozgását, adásvételét, esetleg fejlesztését.

Mindezek mellett a bizottság 16 igen szavazattal, 3 nem ellenében, tartózkodás nélkül a törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak találta, és elfogadásra javasolta.

Köszönöm szépen a szót. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu