DR. HORVÁTH ÁGNES egészségügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, alelnök úr. Képviselő úr, a magyar gyermekgyógyászok elkészítették a gyermek-egészségügyi programot "Közös kincsünk a gyermek" címmel. Ebben a népegészségügyi programban nagyon fontos megállapításokat tesznek a gyermekgyógyászat múltjáról, jelenéről, és javaslatokat tesznek a jövőre. Nagyon pontosan leírják a gyermek-egészségügyi programban, hogy a jelenlegi gyermekellátás nem felel meg a kor színvonalának, túl sok a kórházi ágy, kihasználatlanok a kórházi ágyak. A Svábhegyi Gyermekgyógyintézet elődje a Szabadsághegyi Állami Gyermekszanatórium volt, amely 1949-ben kezdte meg működését, fő feladata a tuberkulózisban szenvedő gyermekek kórismézése és kezelése volt. Szerencsére ma már ez a feladat nem szükséges, hiszen csökkent a tbc jelentősége, természetesen ennek megfelelően alakult át az intézet feladata is, amely jelenleg fekvőbeteg-szakellátást és járóbeteg-ellátást végez.
Természetesen vizsgáltuk az intézet kihasználtságát. 2005-ben 59,1, 2006. első felében pedig 60,6 százalékos kihasználtsággal működött az intézet, azaz az intézmény ágyainak kétötöde, 40 százaléka folyamatosan üres és kihasználatlan. Sajnos van olyan osztály, ahol még ennél is rosszabb az arány. Elindult az egyeztetés az országos intézetekkel és a minisztériumi intézetekkel arról, hogy mi legyen az ő sorsuk, hogyan változzon a szerepük. Azt gondoljuk állami intézet fenntartójaként, hogy miközben a teljes egészségügyi rendszer átalakításába fogtunk, sem morálisan, sem sehogy nem elfogadható az, hogy az állami intézetek, az állam tulajdonában lévő kórházak helye, szerepe, funkciója ne változzon, hogy ne váljon az ő tevékenységük is racionálisabbá, fenntarthatóbbá. Ezen dolgozik a minisztérium, ez ügyben zajlanak az egyeztetések.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés